Továbbra sem halad a radnóti erőmű építése, 2025-re tolódik az átadás

A Maros megyei gázerőmű építése 2016-ban kezdődött, s 2019-ben kellett volna befejezni.

Továbbra sem a terveknek megfelelően halad az új radnóti erőmű építése, írja az economica.net. Ennek az oka az, hogy a kivitelező, a vállalt erőforrásoknak csupán 70 százalékát vetette be eddig a munkálatokba, derüli ki a Romgaz legutóbbi jelentéséből.Fotó: Facebook/Romgaz

„Ebből az okból kifolyólag kivitelező rendkívüli erőfeszítéseire van szükség a szervezés és a mozgósítás terén” – olvasható a dokumentumban. Nagy kérdés, hogy miért tenne ezután „rendkívüli erőfeszítéseket” a kivitelező, ha mostanáig nem tett?

A négy gázturbinás, 430 MW beépített teljesítményű radnóti erőmű építése 2016-ban kezdődött, s 2019-ben kellett volna átadni. Erre nem került sor, mivel a kivitelező, a spanyol Duro Felguera és a román Romelectro alkotta konzorcium 2018-ban, arra hivatkozva, hogy a kormány megemelte az építőipari minimálbért, ami költségnövekedést okoz, a beruházás értékének 4 millió euróval való emelését kérte.

A Romgaz ezt elutasította, amire válaszul a kivitelezők leállították a munkálatokat. Éveken át tartó kötélhúzás következett, szerződésbontással és perrel való fenyegetéssel tarkítva, aminek következtében a Romelectro fizetésképtelenné vált. Végül az állami gázipari vállalat mégis felbontotta a szerződést, hogy aztán, új tender kiírása nélkül, ismét a Duro Felguerával szerződjön.

Az új szerződés értelmében a Romgaz az eredeti, 269 millió euró helyett 70 millióval többet, 339 millió eurót fizet az erőmű megépítéséért. A tavaly márciusban aláírt megegyezés értelmében a beruházás átadási határideje 2024 decembere.

Az Energiaügyi Minisztérium a közelmúltban biztosította a közvéleményt, hogy az erőmű határidőre elkészül, azonban egy ilyen ígéretnek Romániában választási évben semmi súlya nincs. A Romgaz jelentése szerint július végén a munkálatok 54,8 százalékon álltak, márpedig ha ennyi volt az előrehaladás több mint egy év alatt, lényegében kizárt, hogy decemberre elérjék a 100 százalékot.  

Úgy tűnik, hogy öt évnél hosszabb csúszással kezdődik majd a termelés a radnóti erőműben.  

Kapcsolódók

Kimaradt?