Folytatódhat a radnóti gáztüzelésű erőmű építése

2019-ben kellett volna átadni, csak remélni lehet, hogy a jövő év folyamán sikerül befejezni a beruházást.

Újabb felvonásához érkezett az új radnóti erőmű megépítésének tragikomédiája. Egy, a Bukaresti Értéktőzsde (BVB) honlapján közétett dokumentum szerint a Romgaz szerződést kötött az erőmű befejezésére és üzembe helyezésére.Fotó: Facebook/Romgaz

Az állami gázipari vállalat ugyanazzal a céggel kötött szerződést, melyet 2016-ban egyszer már megbízott a beruházás kivitelezésével. A radnóti erőművet 2019-ben kellett volna átadni, azonban a Romgaz katasztrofális projektmenedzselése miatt már az is eredmény, hogy 2023 márciusában végre sikerült kimozdítani az ügyet a holtpontról.

Az erőmű megépítését és üzembe helyezését eredetileg 269 millió euróért vállalta el a spanyol Duro Felguera és a legnagyobb hazai energetikai építővállalat, a Romelectro alkotta konzorcium, a szerződést 2016 októberében írták alá. A történet nem a legjobb előjelekkel indult, a sajtó ugyanis megírta, hogy Spanyolországban a Duro Felguera belekeveredett egy szövevényes nemzetközi korrupciós botrányba, ráadásul a pénzügyi helyzete elég bizonytalan.

Radnóton azt követően akadtak el a munkálatok, hogy a 2018-ban a kormány jelentősen megemelte az építőipari minimálbért, a két kivitelező pedig a többletköltségeket szerette volna áthárítani a Romgazra, mely nem volt vevő az ötletre.

Hosszadalmas kötélhúzást követően 2021 áprilisában a Romgaz bejelentette, hogy felbontja a szerződést, amire válaszul a Romelectro kilátásba helyezte, hogy bepereli az állami vállalatot. Ennek hatására a Romgaz először visszatáncolt, végül azonban mégis felbontotta a szerződést. A kormány 2022 tavaszán még törvényt is módosított, hogy megkönnyítse a beruházás befejezését, mindez a Romelectro helyzetén nem segített, a munkálatok elakadása miatt a cég nem tudta kifizetni az alvállalkozókat, s időközben hivatalosan is fizetésképtelenné vált.  

A Romgaz, élve a törvénymódosítás teremtette helyzettel, nem írt ki új versenytárgyalást, hanem közvetlen tárgyalás révén egyezett meg a Duro Felguerával a beruházás folytatásának feltételeiről. Az állami gázipari vállalat egyelőre nem közölt részleteket, így a megemelt költségvetés értékét és az új átadási határidőt sem lehet tudni.

Az új radnóti erőmű a legnagyobb állami energetikai beruházás a rendszerváltás óta. A létesítmény a Romgaz által kitermelt energiahordozóval fog működni, beépített kapacitása 430 MW lesz. A Romgaz mostanáig azt sem közölte, hogy mennyit végeztek el a munkálatokból, annyi biztos csak, hogy 60 százaléknál többet.

Kapcsolódók

Kimaradt?