Vakvágányon az új radnóti erőmű: szerződést bontottak a kivitelezőkkel

Az erőmű 2019-ben kellett volna elkészüljön, jelenleg azt sem lehet tudni, hogy ki folytatja majd a munkálatokat.

Beláthatatlan időre kitolódik a radnóti új erőmű befejezése, mivel a megrendelő Romgaz felbontotta a kivitelezőkkel kötött szerződést. A végleges kenyértörésre tragikomédiába illő kötélhúzás után került sor. Az állami energetikai vállalat áprilisban egyszer már felbontotta a szerződést, de miután a másik fél perrel fenyegette, meggondolta magát.

A Romgaz májusban bejelentette, hogy június 2-ig újratárgyalja a szerződést a két kivitelezővel, a Romelectroval és a spanyol Duro Fulgueraval. A határidőt öt alkalommal tolták ki, mégsem tudtak egyezségre jutni a felek.

A 430 MW kapacitású gázerőművet 2019-ben kellett volna átadni. A beruházás értéke 269 millió euró volt, a munkálatok 2016-ben kezdődtek. A fővállalkozók arra hivatkozva kérték a szerződés újratárgyalását, hogy a költségeik, tőlük független okokból, jelentős mértékben megemelkedtek. Mivel a Romgaz korábban ettől elzárkózott, a Romelectro és a Duro Fulguera nem fizette ki a 184 alvállalkozóját, a munkálatok pedig leálltak.

Bár úgy tűnhet, hogy a kialakult helyzetért főleg a kivitelezőket terheli a felelősség, ez távolról sincs így. Amikor a szerződést megkötötték, a Duro Fulguera már nehéz pénzügyi helyzetben volt, Spanyolországban pedig egy korrupciós ügybe is belekeveredett. Erről a román sajtó is cikkezett, a Romgaz illetékesei azonban nem akartak tudomást venni a dologról, aminek meg is lett az eredménye.

(Nyitókép: romelectro.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?