Engedett a Romgaz, folytatódhat a radnóti erőmű építése

Április eleje óta áll a munka, június első napjaiban azonban újraindul. Az új megállapodás értelmében az erőművet 2022 közepéig kell befejezni.

Megegyeztek a felek, az eredeti kivitelezők folytatják az új radnóti gázerőmű építését. A beruházás megrendelője, a Romgaz áprilisban egyoldalúan felbontotta a két fővállalkozóval, a hazai Romelectroval és a spanyol Duro Felgueraval kötött szerződést. Az állami energetikai vállalat arra hivatkozott, hogy a kivitelezők nem tartották be a szerződésben szereplő átadási határidőt.

Ez tagadhatatlan, mivel a 2016-ban megkötött szerződés értelmében az objektumot 2019-ben működésbe kellett volna helyezni, ami a mai napig nem történt meg. A Romelectro ugyanakkor azt állítja, átiratban értesítette a Romgazt, hogy a megnövekedett költségek miatt szükség van a szerződés újratárgyalására, amit a megrendelő figyelmen kívül hagyott. Emiatt a fővállalkozók pénzzavarba kerültek, nem tudták fizetni az alvállalkozókat, a munkálatok pedig leálltak. A Romelectro beperelte a Romgazt, utóbbi azért állt el a szerződés felbontásától.

A mostani megállapodás értelmében az erőművet 2022 nyarán kell átadni. A kivitelezők azt állítják, hogy a munkálatokat 94 százalékban már elvégezték, ezt azonban a Romgaz nem erősítette meg. Nem is valószínű, hogy igaz, hiszen ha 5 év alatt készültek el 94 százalékkal, úgy, hogy huzamosabb ideig állt a munka, akkor nem lenne szükség 1 teljes évre a fennmaradó 6 százalék elvégzéséhez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A radnóti erőmű esete hűen tükrözi az állam, illetve az állami tulajdonú cégek alacsony szintű projekt menedzsmentjét. A cernavodai atomerőmű 2-es blokkja mellett ez az egyetlen állami beruházás a rendszerváltás óta, amely a hazai energetikai rendszer termelési kapacitását hivatott növelni. Az erőmű beépített teljesítménye 430 MW, a beruházás eredeti értéke 269 millió euró. A kivitelezésben 184 cég működik közre.

Korábban az OMV Petrom is épített egy új gázerőművet, Brazi városában. Az lényegesen nagyobb, mint a radnóti, 860 MW kapacitású, s határidőre elkészült, két év alatt építették fel.

(Nyitókép: romelectro.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?