Miért bukott meg a 2023-as költségvetés?

A kormány illetékesei mindent rosszul számoltak ki, a kiadásokat éppúgy, mint a bevételeket.

Befuccsolt a költségvetés 2023-ban, a tervezett 4,4 százalék helyett 5,68 százalék lett a GDP-arányos költségvetési hiány. A végrehajtási adatok azt mutatják, hogy a kormány szakpolitikusai minden területen nagyon elszámolták magukat, a bevételek és a kiadások is nagyban eltértek a tervezettől.Fotó: Pixabay

Az állami kiadások 3,35 milliárd lejjel haladták meg a tervezett értéket, annak ellenére, hogy miután egyértelművé vált a költségvetés-tervezet illuzórikus mivolta, a kormány megszorító intézkedésekkel próbálta meg visszafogni azokat. Bizonyos területeken valóban sikerült lefaragni a kiadásokat, azonban az állami alkalmazottak bérezésére a tervezettnél 5,1 milliárd lejjel több pénz ment el, a szociális kiadásoknál 10, a dologi kiadásoknál pedig 3,5 milliárd lejjel lépték túl az előzetesen megszabott keretet.

Annak ellenére, hogy összességében beruházásokra jóval többet költöttünk, mint 2022-ben, ez kizárólag az uniós támogatások számlájára írható. A Ciolacu-kabinet azt tervezte, hogy a GDP 7,2 százalékát költi beruházásokra 2023-ban. Ez 112 milliárd lejt jelentett volna, végül azonban csak 100,66 milliárd lej lett belőle.

A bevételek terén sokkal nagyobb űr tátongott a tervek és a valóság között. A Pénzügyminisztérium adatai szerint tavaly 521,45 milliárd lej folyt be az államkasszába. Ez az összeg ugyan 13,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi bevételeket, de 18,15 milliárd lejjel így is elmaradt a tervezett értéktől.

A bevételi oldalon egyetlen olyan tétel sincs, ahol a befolyt összeg ne lenne kisebb a vártnál, írja a cursdeguvernare.ro. A legnagyobb, 9,3 milliárd lejes kiesés az áfa terén mutatkozik. Áfából 104,3 milliárd lej bevétele volt az államkasszának, azonban a büdzsében 113,6 milliárddal terveztek. A társadalombiztosítási hozzájárulás esetében a kiesés 3,6 milliárd lej volt, míg a jövedéki adóból származó bevétel 1,25 milliárddal maradt el a tervezettől.

Mindez oda vezetett, hogy a költségvetési hiány 89,9 milliárd lej lett.     

Legalább ekkora baj, hogy a gazdasági elemzők egyöntetű véleménye szerint a 2024-es költségvetés éppúgy az indokolatlan optimizmus jegyében fogant, mint az egy évvel korábbi. A Ciolacu-kabinet azzal számol, hogy az idei deficit 5 százalék, 86,6 milliárd lej lesz. Ugyanakkor idén rosszabb helyzetből indulunk, mint tavaly, a kormány ugyanis egy sor kiadást áttolt 2024-re, hogy így csökkentse a tavalyi hiányt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?