Megleszünk orosz kőolaj nélkül is, állítják ágazati források

A legnagyobb hazai kőolajipari vállalat, az OMV Petrom már hónapok óta nem vásárol Oroszországból származó nyersolajat.

2023 január 1-től az Európai Unió tagországainak többsége, köztük Románia, nem vásárol kőolajat Oroszországtól. Mivel számottevő saját kitermeléssel rendelkezik, Romániát ez kevésbé érinti érzékenyen, mint a tagállamok többségét, azonban nem intézhető el egy kézlegyintéssel.Fotó: AdobeStock

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2022 első 4 hónapjában 2,1 millió tonna kőolajat importáltunk, amiből közel 900 ezer tonnát Oroszországból. Az orosz olaj részesedése a teljes behozatalból 43 százalék volt. Ez a legnagyobb arány az elmúlt évekből: 2019-ben az Oroszországból származó nyersolaj a teljes import 38 százalékát tette, 2020-ban 32, tavaly pedig csak 26 százalékát.

Üzemanyagból 600 ezer tonnát importáltunk április végéig, aminek a 67 százalékát Oroszországból. Ez szintén sokkal nagyobb arány, mint a korábbi években, amikor 62 és 58 százalék között változott.

A Ziarul Financiar számításai szerint Románia teljes kőolajfogyasztásának kb. 20 százalékát fedezte az elmúlt években orosz importból, míg az üzemanyagok terén az arány 25 százalék. Idén ez minden bizonnyal alacsonyabb lesz, mivel a legnagyobb hazai kőolajipari vállalat, az OMV Petrom már felfüggesztette az orosz energiahordozó vásárlását, főleg kazahsztáni kőolajjal váltotta ki.

A vállalat szakemberei szerint alternatívát jelenthet a Nyugat-Afrikában és az Északi-tengeren kitermelt nyersolaj is. „Meg kell jegyezni, hogy ezek az alternatív források nagyobb költséggel járnak, mint az orosz termékek” – hívja fel a figyelmet az OMV Petrom.

Romániában négy működő kőolajfinomító van: Petromidia, a Vega Ploiești, az OMV Petrom Brazi és a Petrol Lukoil. Az első kettő kazah tulajdonban van, összesített kapacitásuk évi 6,2 millió tonna. A brazi-i finomító kb. 5 millió tonna kőolajat tud feldolgozni, míg az orosz Lukoil tulajdonában levő Petrotel Lukoil kapacitása évi 2,5 millió tonna. Ez utóbbi orosz olajból dolgozik.

„Biztosítékokat kaptunk a Lukoiltól, hogy nem lesznek fennakadások a szállítások terén. Megoldások vannak, kezdve a kőolaj származási helyének az álcázásával, egészen az orosz olajat kiváltó beszerzési forrásokig” – nyilatkozta egy kőolajipari cég munkatársa a Ziarul Financiarnak.

Romániában 300-nál kicsivel több orosz kézben levő benzinkút van, ezeknek kb. 94 százaléka a Lukoil tulajdona, a többi pedig a Gazpromé.

Kapcsolódók

Kimaradt?