Honnan pótolhatná az orosz kőolajat az Európai Unió?

A kőolaj vásárlását hat hónapon belül, az üzemanyagokét az év végétől teljesen beszüntetné az EU. Ez Európa számára nagy kihívást, az oroszoknak óriási veszteséget jelentene.

Fél éven belül az EU beszünteti a kőolajvásárlást Oroszországból – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az embargó az Európai Unió hatodik szankciós csomagjának a része. A tilalom a nyersolajra vonatkozik. A finomított kőolajtermékek esetében a szankció az év végén lép majd életbe.Merészet lép az EU | Ilusztráció: Pixabay

Ursula von der Leyen beszédében nem erősítette meg az információt, mely szerint a kőolajvásárlási tilalom alól felmentést kapna Magyarország és Szlovákia. Az elnök úgy fogalmazott, hogy az embargó gyakorlatba ültetése „nem lesz könnyű, néhány tagállam erősen függ az orosz olajtól.”

A Visual Capatalist portál adatai szerint az Európai Unió tavalyi kőolajimportjának a 26,9 százalékát adta Oroszország, mely, így a legnagyobb beszállító volt. A második legfontosabb beszerzési forrást Irak jelentette, 9 százalékos részesedéssel, Nigéria, Szaúd-Arábia, Kazahsztán és Norvégia következett 7,9, 7,7, 7,3 és 7 százalékkal.

A Transport & Environment civil szervezet számításai szerint az EU tagállamai napi 285 millió dollárt fizetnek Oroszországnak nyersolajért és kőolajipari termékekért. 2021-ben az EU-tagállamok összesen 104 milliárd dollárt fizettek az olajért, kétszer annyit, mint a földgázért. A legnagyobb összegért, 23,6 milliárd dollárért Németország vásárolt, majd Lengyelország és Hollandia következik 17,4, illetve 11,4 milliárd dollárral.

Ennek fényében egyértelmű, hogy Moszkva számára sokkal nagyobb érvágás az olajembargó, mint a gázmegrendelések esetleges felfüggesztése. Az is fontos szempont lehetett, hogy Európa könnyebben tudja függetleníteni magát az orosz kőolajtól, mint a földgáztól.

Az EU jelenleg napi 3 millió hordó kőolajat vásárol Oroszországtól. Ennek jelenetős részét, kb. 1,3 millió hordót, iráni olajjal lehetne kiváltani, az ügyben sikeres tárgyalások folytak a teheráni vezetőkkel. Fontos forrás lehet Venezuela, mely jelenleg az USA által meghirdetett embargó alatt áll, azonban egyértelmű arra utaló jelek vannak, hogy Washington hajlandó volna feloldani ezt. Venezuela 2016-ban még napi 2,355 millió hordó olajat termelt ki, azonban idén márciusban csak 697 ezer hordót. A dél-amerikai országnak globális viszonylatban is jelentős tartalékai vannak, a kitermelés felpörgetésének pedig inkább műszaki, mint elvi akadályai vannak, időt venne igénybe.

Az USA és Kanada szintén növelhetné az Európába irányuló exportját. Jelenleg az Egyesült Államok az EU importjának mindössze 5,3 százalékát adják, míg Kanada nem tartozik a 10 legnagyobb beszállító közé, annak ellenére, hogy a előbbi a világ 3., utóbbi pedig a 4. legnagyobb exportőre.

Az EU által meghirdetett embargó hírére a világpiacon emelkedni kezdett a kőolaj ára: a Brent-nyersolaj 2,7 százalékkal, a Wet Texas Intermediate (WTI) nevű olajfajta pedig 2,8 százalékkal drágult.

Kapcsolódók

Kimaradt?