Visszatért Romániába a világ egyik legnagyobb kőolajipari cége

A Shell azt követően vonult ki az országból, hogy kútjait eladta a MOL-nak.

Közel másfél évtizedes szünet után ismét jelen van Romániában a Royal Dutch Shell. A világ vezető kőolajipari cégei közül a Shell volt az első, amely a rendszerváltást követően saját töltőállomás hálózat kiépítésébe kezdett az országban. A 2000-es évek elején aztán változott a stratégia, 59 benzinkútjukat több lépésben eladták a MOL-nak, az első szerződést 2003-ban kötötték meg. Ennek a tranzakciónak köszönhetően a MOL a harmadik legnagyobb romániai üzemanyag forgalmazóvá lépett elő. A Shell 2007-ben felszámolta hazai leányvállalatát, romániai jelenléte azonban nem szűnt meg teljesen, a képviseletüket egy közvetítő cég látta el.

Az idei évtől ismét aktív a cég hazai leányvállalata, a Shell Románia, azonban a jól ismert, stilizált kagyló emblémát viselő üzemanyagtöltő állomások nem jelennek meg újra. A menedzsment tájékoztatása szerint a vállalat üzemanyagkártyákkal, útadóval, áfával és jövedéki adóval kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokkal, non-stop műszaki segélyszolgálattal és nehéz tehergépkocsik számára fenntartott parkolókkal áll az ügyfelek rendelkezésére. Az üzemanyagkártyákat fuvarozó cégek használhatják. A Shell Romániának jelenleg 57 alkalmazottja van.

344 milliárdos árbevételével, amihez 15 milliárdos nyereség társul, 2020-ban a Royal Dutch Shell a világ hatodik legnagyobb cége volt. A 114 éve alakult, 83 ezer főt foglalkoztató holland-angol vegyesvállalat immár sokadik éve a legnagyobb, Európában bejegyzett cég. Két székhelye van, Hágában és Londonban.

(Nyitókép: shell.hu)

Kapcsolódók

Kimaradt?