Nem várható gyors visszarendeződés az olajpiacon

Mínusz 40,32 dollár – ilyen mélységbe is süllyedt április 20-án az amerikai típusú WTI-olaj ára, miután senki sem akarja fizikailag átvenni az olajat, a helyi tárolók gyors telítődésétől félve egyszerűen nem tudnak a vevők mit kezdeni a fekete arannyal - olvasható a hirado.hu-n. 

Az északi-tengeri Brent típusú után a második legjelentősebb olajfajta negatív ára azt jelentette, az eladó fizetett azért, hogy a vásárló átvegye tőle az olajat. Erre korábban még soha nem volt példa a történelemben. Pár nappal később ismét pozitívba fordult a termék ára, április végén 13-15 dollárt is adtak érte. Azonban ez még mindig jóval elmarad a tavalyi 50-60 dolláros árhoz képest.

Az árzuhanás egyik oka a kereslet visszaesése 

Az Európában irányadó, Brent típusú kőolaj hordónkénti ára nem fordult negatív tartományba, ám az is történelmi mélységbe zuhant: április végén 19 dolláron jegyezték. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője az M1 Summa című műsorában elmondta,  az árzuhanás egyik oka a kereslet drámai visszaesése volt.

Ez elsősorban a koronavírusnak köszönhető - mondta a szakember. Számos ágazatban teljes leállás volt, ilyen például a repülőgép-forgalom, ahol hagyományosan elég sok üzemanyagot fogyasztanak. Összességében a kereslet egyes becslések szerint akár 20-25 millió hordóval csökkenhetett naponta. Ez körülbelül a piacnak is a 20-25 százalékát teszi ki - fejtette ki az elemző.

A kínálat is megnőtt

A Portfolio elemzője, Bosnyák Zsolt elmondta, kínálati oldalon is gondok adódtak, miután Szaúd-Arábia és Oroszország miután nem tudott megegyezni a március 6-i OPEC ülésen, és elárasztották kőolajjal a világ piacát. Tehát nem elég, hogy a keresleti oldal drámaian összeesett, a kínálati oldal is nagymértékben megnőtt, és ennek következtében alakult ki ez a hatalmas túlkínálat az olajpiacon, ami a végére negatív olajárakat eredményezett - mondta. 

Felvetődhet ugyanakkor a kérdés, hogy miért nem tárolják addig a nyersanyagot, ameddig ismét pozitív tartományba kerül a WTI típusú olaj ára? Bosnyák Zsolt szerint azért nem, mert fizikailag beteltek az oklahomai tárolókapacitások.

Hozzátette, ha tartósan alacsony marad az olaj ára, az mindegyik termelőországnak súlyos károkat okoz. A legnagyobbat talán az Egyesült Államok bukja, az amerikai palaolajszektor - mondta. Hatalmas költségvetési hiány lesz Szaúd-Arábiában is, amennyiben ilyen alacsony szinten maradnak az olajárak.

Itt olvashatja, miért nem estek jobban az árak a kutaknál Romániában. 

Nem várható gyors visszarendeződés

Németh Dávid szerint ugyanis nem várható gyors visszapattanás az olajpiacon. Szerinte a kínálat változni fog, hiszen közben megállapodtak az olajkitermelő-országok egy csökkentésben, amit május 1-től elkezdenek végrehajtani. A túlkínálat tehát egy kicsit elkezd csökkenni, ám egy úgy tűnik, hogy a következő hónapokban még túlkínálatos lesz az olajpiac - tette hozzá. 

Kapcsolódók

Kimaradt?