banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Közel két és félszeresére nőttek nyolc év alatt az ingatlanárak Kolozsváron

Brassóban és Temesváron is nagyobb volt a drágulás, mint Bukarestben.

Huszonhárom és 116 százalék közti mértékben változott a lakások átlagára az ország hat legnagyobb városában 2010 és 2022 januárja között. A Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilap által, az imobiliare.ro portál adatai alapján végzett számítások szerint a legnagyobb mértékű, 116 százalékos drágulás Kolozsváron következett be.A kolozsvári lakásárak az eg ekben járnak | Fotó: Facebook/Emil Boc

A Kincses Városban 2010 januárjában 994 euróba került a lakások négyzetmétere, míg 2022 januárjában 2 153 euróba. Ráadásul 2010 és 2014 között az árak leszálló ágon voltak, utóbbi évben átlagban már csak 818 eurót kértek egy négyzetméterért. Ez azt jelenti, hogy 2014 és az idei év első hónapja között 144 százalékos volt a drágulás. Az elmúlt 12 hónapban 16 százalékkal emelkedtek a lakásárak Kolozsváron.

A második legnagyobb mértékű drágulás is erdélyi városban, Brassóban ment végbe. A vizsgált időszak kezdetén 944 euró/négyzetméter volt az átlagos ár a Cenk alatt, ami idénre 1 475 euróra emelkedett. Ez 56 százalékos növekedést jelent 12 éves távlatban. 2021 januárja óta még a kolozsvárinál is nagyobb arányban drágultak a lakások Brassóban, 17 százalékkal.

Temesvár áll a dobogó harmadik fokán, ahol 48 százalékos volt az áremelkedés. A Bánság fővárosában jelenleg 1 412 euró a lakások átlagos négyzetméterenkénti ára, 9 százalékkal több, mint tavaly.

Bukarestben mindössze 23 százalékos volt a drágulás 2010 és 2022 januárja között. Ez az érték csupán másfélszerese az utóbbi 12 hónapban bekövetkezett 15 százalékos áremelkedésnek. A vizsgált nagyvárosok közül Bukarest az egyetlen, ahol tavaly, ha minimális mértékben is, de olcsóbbak lettek a lakások, 1 449 euró/négyzetméterről 1 412-re esett vissza az átlagár. Idén januárban 1 627 eurót kértek a fővárosi lakások négyzetméteréért.

A ZF a iași-i és a konstancai árak alakulását vizsgálta még. Előbbiben 31, utóbbiban 34 százalékkal drágultak az ingatlanok az elmúlt 12 évben, míg tavaly 12, illetve 13 százalékkal, 1 214 euró/négyzetméterre és 1 420 euró/négyzetméterre.

Tavaly 183 ezer lakás cserélt gazdát, a legtöbb az utóbbi öt évben. A szakemberek arra számítanak, hogy az ingatlanpiac idén is hasonló fordulatszámon fog pörögni.

Kapcsolódók

Kimaradt?