Szürreális szinten a kolozsvári ingatlanárak: a kétszobás lakásokért átlagban 90 ezer eurót kérnek

A szakemberek szerint az építőanyagok drágulása ellenére sem fognak tovább nőni a lakásárak, kifulladóban a vásárlóerő.

Nehéz immár jelzőket találni a kolozsvári ingatlanárakra, főleg, ha tavaly ilyenkor elszálltaknak minősítettük őket. Az elmúlt  hónapokban rohamléptekkel nőttek az árak, a határ, úgy tűnik, a csillagos ég.

„Megtetszett egy 38 négyzetméteres garzon, 63 ezer euróért volt meghirdetve. Pár héttel később már 74 ezret kértek érte” – meséli M., aki lakást szeretne vásárolni a kincses városban. Azt, hogy ez az eset teljesen hétköznapinak minősül, ingatlanos szakemberek is megerősítik.

„Volt rá eset, hogy elindultunk egy kuncsafttal megnézni a 120 ezer eurós lakást, és amikor odaértünk, a tulajdonos közölte, hogy már 150 ezer euró az ára. Egy másik tulajdonos 170 ezer euróról drágított 200 ezerre” – nyilatkozta a Maszolnak Bónis Endre, a Reform ingatlanügynökség tulajdonosa. Tapasztalatai szerint az árak emelkedésével együtt nőtt a vevők hajlandósága az alkudozásra, immár 20 százalékos engedményt is ki lehet alkudni. Az adás-vételek értéke a meghirdetett áraknál kisebb mértékben nőtt, éves viszonylatban 10 százalékkal.

„A nagyon drága ingatlanok nem pörögnek. Aki nagyon rápakolt az árra, az ott áll vele, nem tudja eladni” – mondja Bónis Endre. Meglátása szerint a drágulás fő oka az infláció, az emberek félnek a pénz hígulásától. Ez onnan látszik, hogy a vásárlók 60-70 százaléka befektetésnek tekinti a lakást, bérlésben gondolkodik.Jövőre 10 ezer új lakást adhatnak át / Fotó: Kis Gábor

Túlkínálat várható

„Az építőanyagok drágulása ezekben az árakban még bőven nincs benne, azt a jövőben fogjuk megtapasztalni” – állítja a szakember. Ennek ellenére úgy véli, hogy az ingatlanárak közel vannak a csúcshoz, számottevő emelkedés nem fog bekövetkezni. Ennek egyik oka, hogy míg tavaly kb. 5 ezer új lakást adtak át Kolozsvár vonzáskörzetében, addig az elkövetkező években ez 10 ezerre nőhet. „Meg fog ugrani a kínálat, s hiába nőttek az építőanyagok árai, nem lehet tovább drágítani a lakásokat, mert nem lesz hozzá vásárlóerő. Természetesen egy kemény infláció egész más mederbe terelheti a piacot” – mondja a Reform tulajdonosa.

Ezzel egybecseng Cristian Șimon, a Simon&Partners ingatlanügyi tanácsadó cég társtuladonosának a megállapítása: „Véleményünk szerint Kolozsvár folyamatosan nő, azonban ez a növekedés spekulatív jellegű.”

Bónis Endre szerint most 85-90 ezer euró egy kétszobás panellakás átlagos ára. A piata-az.ro hirdetési portálon ugyanakkor tucatjával találni 100 ezer eurónál drágább kétszobás lakásokat, de olyanok is vannak, melyekért 200 ezer eurót is elkérnek. A szászfenesi tulajdonosok szintén vérszemet kaptak, ott is találni már 50 ezer eurónál drágábban kínált kétszobást.

A vezető ingatlanportál, az imobiliare.ro adatai szerint a harmadik negyedévben országos szinten az átlagár 10,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Újépítésű lakások esetében a drágulás nagyobb, 13,9 százalékos volt. A leginkább Brassóban és Bukarestben nőttek a lakásárak, 14,8, illetve 13,2 százalékkal.

A legdrágább város azonban továbbra is Kolozsvár, ahol az átlagár 1 960 euró/négyzetméter. A második Bukarest, négyzetméterenként 1 630 euróval. Kerületi bontásban szintén az erdélyi nagyváros a listavezető, Kolozsvár központjában az eladó ingatlanok átlagára 2 350 euró/négyzetméter.

(Nyitókép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?