Az egekbe szökött az építőanyagok ára, drágulnak a lakások

Építési vállalkozók szerint 15-25 százalékkal nőhet az új lakások ára az előttünk álló hónapokban.

Szédítő iramban nőttek az elmúlt hónapokban az építőanyagárak. A Ziarul Financiar gazdasági napilap számításai szerint kevesebb mint fél év alatt 25 százalékkal drágult a festék és a tégla, 25 százalékkal a járólapok és a PVC-alapú építőanyagok, 60 százalékkal a hőszigetelő anyagok és a fém tetőfedő anyagok, 100 százalékkal a betonvas, míg a megmunkált fatermékek ára két és félszeresére nőtt.

„Az elmúlt év végéig az ingatlanfejlesztők költségeit főleg a munkaerőpiaci kiadások növelték. Idén ehhez hozzáadódik az építőanyagok, átlagban 40 százalékos drágulása” – mondja Alexandru Enescu, az építőipari tanácsadással foglalkozó Vindem-ieftin.ro kereskedelmi igazgatója.

„Teljesen elszabadultak az árak, vannak termékek, amelyek napról-napra drágulnak. A vas 15-20 százalékkal drágul egyik hétről a másikra, már nem is tudjuk követni az áremelkedéseket. Az építési költségek minimum 20-25 százalékkal nőttek” – mondta Răzvan Drăghici, a Bilden építőanyag forgalmazó vállalat ügyvezető igazgatója. Az Ortogonal Construcy építési vállalkozás szakembereinek számításai szerint 18 százalékkal magasabbak az építési költségek jelenleg, mint 2020 végén.

Az árak emelkedése részben az alapanyagok drágulásának, részben az ellátási nehézségeknek a következménye. „Azt látjuk a piacon, hogy egy általános jelenségről van szó, nincs olyan gyártó, akit ne érintene, az építőanyagok és a berendezések terén egyaránt. Az ellátási láncokkal is gondok vannak, a szállítási határidők megnőttek, egyes beszállítóknál megduplázódtak, sőt megtriplázódtak, ami problémákat okozhat a folyamatban levő beruházásoknál. Egyes gyártóknál, akik korábban 2-3 hétre szállítottak, most 8-10 hétre tolódott ki” – nyilatkozta a Maszolnak Péter Enikő, a fűtés- és hűtéstechnikai, illetve fürdőszoba-berendezések, víz- és gázszerelési anyagok forgalmazásával foglalkozó Uniprest Instal igazgatója.

Elmondása szerint egy sor termék több hullámban, összesen 35-40 százalékkal drágult. „Több országból származó információink szerint ez a trend egész Európában. Ennek az egyik oka az, hogy egész Európában a beruházások a vártnál sokkal jobban mennek. Emiatt rövidtávon a kereslet nagyobb, mint a kínálat, ami nyomás alá helyezi a piacot. Úgy látjuk, hogy az elkövetkező időszak kiszámíthatatlan lesz, a jelenlegi problémák hat hónapon át biztosan megmaradnak” – mondja az üzletasszony.

Az építőanyagokon kívül a munkadíjak is emelkedtek / Fotó: Agerpres

Drága kincs a szakmunkás

Az építőanyagok árának emelkedése elkerülhetetlenül be fog gyűrűzni a lakásárakba. „10-15 százalékos drágulásra számítok. Leginkább a vas ára ment fel, a betonvasé, az ablak- és a bútorvasalaté egyaránt, de nőttek a munkadíjak is. Nem lehet szakképzett munkásokat találni. A gond az, hogy a drágulások jelenlegi irama mellett nehéz előre tervezni, akár hat hónapra is” – nyilatkozta a Maszolnak Frinkuj Árpád, a kolozsvári Fritech ingatlanfejlesztő cég társtulajdonosa.

Más szakmabeliek még nagyobb drágulásra számítanak. „Minden megdrágult, s ez a folyamat valószínűleg folytatódni fog. A kérdés az, hogy mi történik a végtermékkel. Az árak növekedése már elkezdődött, s a jövő évig további 15-25 százalékos drágulás valószínű” – véli Alexandru Cărare, a Global Optim Biulding társtulajdonosa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Neomar Consulting tanácsadó cég szerint egy családi ház esetén az épület pirosba való felhúzása a költségek 30-40 százalékát teszi ki, s szintén 30-40 százalékot a belsőépítési munkálatok, az elektromos hálózat kiépítési, a víz- és gázszerelés. A fennmaradó 20-30 százalékot a telekár, valamint a külső munkálatok adják.

Kapcsolódók

Kimaradt?