A fogyasztók többségének eszében sincs áram- és gázszolgáltatót váltani

A feltétlenül hűségesek aránya 57,8 százalék a gázpiacon, az áramén pedig 53,7 százalék.

Annak ellenére, hogy szabadpiaci feltételek mellett folyik a gáz- és az áramszolgáltatás Romániában, aminek része, hogy a szolgáltató korlátozásmentesen választható/lecserélhető, a fogyasztók többségének esze ágában sincs élni ezzel a jogával. Ez az Inscop Research közvélemény kutató cég által készített, Az energetikai biztonság barométere című tanulmány következtetése.

A fogyasztók 53,7 százaléka kitart korábbi áramszolgáltatója mellett, míg a gázpiacon még magasabb, 57,8 százalék a hűséges ügyfelek aránya. A fogyasztók hozzáállása eléggé logikátlan, főleg, hogy szakértők ismételten felhívták a figyelmet a sajtón keresztül arra, hogy a nagyvállalatok (Electrica, E.ON, Enel, CEZ) tarifái magasabbak, mint sok konkurens cégé.

Abban sincs túl sok logika, hogy a megkérdezettek 63,6 százaléka támogatja az Európai Bizottság, Európai Zöld Paktum nevű kezdeményezését, amelynek célja többek között a hagyományos meghajtású gépjárműveknek elektromos energiával, vagy hidrogénnel működőkkel való helyettesítése. Az elektromos gépkocsik lényegesen drágábbak a benzin-, illetve dízelmotorosoknál, lényegében megfizethetetlenek a hazai autósok többsége számára.

A felmérés alanyainak 61,5 százaléka úgy véli, az államnak anyagi támogatást kellene nyújtania a kisjövedelmű, úgynevezett kiszolgáltatott energiafogyasztóknak. Ennél is nagyobb, 65,9 százalék azok aránya, akik szerint Romániának növelnie kellene atomenergia termelési kapacitását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A válaszadók 34,6 százaléka a fekete-tengeri földgázkitermelés beindítását nevezte meg a jelenlegi legfontosabb energetikai beruházásként. Közel ugyanennyien vannak azok (34,2 százalék), akik a megújuló energiaforrások fokozott hasznosítását tartják az első számú prioritásnak.

A független szakértőket tömörítő Intelligens Energia Egyesület szerint a barométer azért fontos, mert a polgárok igényeit/prioritásait méri, márpedig ezek gyakran nem esnek egybe azzal, amit a politikai döntéshozók akarnak keresztülvinni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?