„A szünidő alatt kellene követelőzni”; „Ez egy hivatás. Szívből, szeretetből kell végezni”; „Maholnap mindenki jobban tudja, mit kell tennie egy tanárnak” – csupán három álláspont, amely köré az utóbbi másfél napban száznál több hozzászólás csoportosult a Facebook-oldalunkon. Megkérdeztük ugyanis az olvasóinkat, egyetértenek-e a pedagógusok követeléseivel: érdeklődésünkre többen kendőzetlenül fogalmazták meg véleményüket. Pedagógusok, szülők és nagyszülők egyaránt, és ezzel tanulságos és visszafogott vitát indítottak el a Maszol bejegyzése alatt. Köszönjük!

Mint írtuk, hétfőn általános sztrájk kezdődött a tanügyben, főként azért, mert a tanárok szeretnék, ha fizetésük elérné az átlagbért, a régóta tanító pedagógusoké pedig még nagyobbra nőne. Céljuk, hogy a pályakezdők fizetése megegyezzen a bruttó átlagbérrel, ami azt jelenti, hogy 2500 lejről közel 4000 ezer lejre nőne a nettó összeg. Azok pedig, akik már kilépnének a rendszerből, körülbelül 7000 lejt kapjanak.

A szakszervezetek szerint az általános sztrájkot mindaddig folytatják, amíg a kormánytól nem kapnak egy nagyon világos perspektívákat kínáló megoldást, és a szakszervezeti tagok úgy nem döntenek, hogy felhagynak ezzel a tiltakozási formával. Egyelőre azonban nem született megoldás, így kedden sincs tanítás. Mi több a tanügyi alkalmazottak nagy utcai tüntetésekkel is fenyegetődznek, ha a kormány nem áll elő a problémáikat megoldó konkrét javaslatokkal.

A szakszervezetek a kormánnyal való egyeztetés után azt javasolták a szülőknek, hogy az általános sztrájk ideje alatt ne küldjék iskolába gyerekeiket. A sztrájk első napján azonban káosz uralkodott az iskolákban. Az ellentmondások közepette egyesek mégis bevitték a gyermekeiket a tanintézetekbe, mások elvitték magukkal a munkahelyre vagy a rokonoknál hagyták őket. Hiszen máig kérdéses, hogy hány osztályban szünetel a tanítás – az oktatási minisztérium érvelése szerint azért nem hozzák nyilvánosságra azoknak az iskoláknak a listáját, ahol sztrájkolnak, mert ez folyamatosan változik:  vannak olyan tanárok, akik időközben feladják a tiltakozást, mások pedig később csatlakozhatnak.

Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak olvasóink a kusza helyzetről, ezért Facebook-oldalunkon kérdeztük meg őket. Az Ön egyetért a pedagógusok követeléseivel? kérdésünkre több mint száz hozzászólás érkezett. Tanügyi alkalmazottak és szülők is kifejtették a véleményüket, visszafogott és tanulságos vita alakult ki, amit utólag is köszönünk! Fontos kiemelni, hogy a két táborra szakadás látványos és érzékelhető: míg a szülők csalódottan, a pedagógusok igazukat védve reagáltak. Sőt, akadtak hozzászólók, akik – mivel egyszerre erősítik a szülők és a tanárok táborát – mindkét nézőpontot képviselték.

„A szünidő alatt kellene követelőzni”

Többségben voltak azok a kommentelők, akiknek meggyőződésük, „a követelések részben jogosak, … de a tanárok pofátlanul kihasználják, hogy nyakunkon az érettségi és a kilencedikes felvételi. Sztrájkolhattak volna év elején, vagy ráérne majd augusztusban”. Úgy gondolják, a sztrájknak az a lényege, hogy valami fennakadást okozzon, másképp senkit sem zavarna, mégis hasznosabb lett volna a nyári szünidő alatt megmozdulni, mert azt a szülők is támogatták volna, így viszont az az érzésük, hogy „nem az a lényeg, hogy mindenkinek jó legyen”, hanem a zsarolásra tevődött a hangsúly. Volt, aki arról írt, a tanárok „kihasználják, hogy szükség van rájuk, és azért követelőznek”.

Ugyanakkor akadt hozzászólónk, aki a magánórák létjogosultságát és a pedagógusok hozzáértését firtatta: „a magánórákért fizetnek adót? Mert bizony a szülők meg kell húzzák maguktól, mert az iskolában nem adják le megfelelőképpen a tananyagot”. Amire egy másik olvasó kiemelte, „a gyerekek nem tudnak semmit”.

„Ez egy hivatás. Szívből, szeretetből kell végezni”

Többen kiemelték, hogy a tanári hivatásnak elsősorban az elköteleződésről, semmint az anyagiakról kell szólnia. Volt, aki a szülők gondjait fogalmazta meg, és hozzászólására száznál több reakció érkezett. Mint írta, „a szülők még véletlenül sem sztrájkolhatnának? Azok a szülők, akik alig kapják meg a minimálbért (2000 lej nettó), akiknek 21 munkaszüneti nap jár, akiknek nincs hosszú hétvége, sem hivatalos szabadnap? Akik alig engedhetik meg maguknak azt a 21 nap szabadságot is, hiszen esik a fizetés, veszítenek az ételjegyekből. Akik nem kapnak bizonyos vakációs jegyeket, sokan 3 napos nyaralást nem engedhetnek meg maguknak. Azok, akik az online tanítás alatt 100%-ot kellett nyújtsanak a munkahelyen, otthon a gyerek(ek) mellett, pedig nincs pedagógus végzettségük? Kapják meg amit kérnek, nekem nem fáj... de jó volna, ha a hivatás lenne az első és nem a pénz. Tisztelet a kivételnek!”.

Válaszként egy másik olvasónk hozzáfűzte, „a pálya iránti szeretet és elköteleződés mára kiveszni látszik.... A szabadnapokról s szünidőről nem is beszélve, nyilván igazuk van abban, hogy tanultak ők ezért, de! Ilyen feltételek mellett (más is tanult) akkor mindenki kezdjen sztrájkba, aki elégedetlen a fizetésével?”.

Az a vélemény is helyet kapott, hogy „jó lenne, ha a többség valódi pedagógus lenne. Kevés sajnos, ezt tapasztalatból írom. Vannak, akik maximálisan megérdemlik a fizetésemelést, de vannak, akik nem tanárnak valók, csak nincs elég jelentkező a helyekre, így mindenkit felvesznek, aki jelentkezik”.

Olyan olvasónk is akadt, aki a régi rendszer hiányát taglalta, és egyszerre reflektált a szülők és pedagógusok szempontjaira: „olvasva a hozzászólásokat, csak megerősödik bennem: bizony vissza kell térjenek a régi jó idők, amikor fizetni kellett az iskolát, a diák ott maradt a bentlakásban, a pedellus pedig a körmére koppinthatott, amikor kellett. Akkor nem lehetett akárki tanár, de az megkapta a kellő tiszteletet. A tanári fizetésből akkor sem gazdagodott meg, de szabad idejében akkor is a hivatása foglalkoztatta. Amit olvas, kutat, megír, publikál, akikkel találkozik, beszélget, ahova ellátogat, amit tapasztal, azt mind a tanítványainak adja át... Ez nem olyan szabadidő, amit sokan tévesen irigyelnek a tanároktól... Illetve üljön csak napi hat órát a saját gyerekével kettesben, tanítgassa, nevelgesse, aztán azt szorozza be harminccal, majd még hússzal, és mesélje el, mennyi energiáját vette igénybe...”.

„Maholnap mindenki jobban tudja, mit kell tennie egy tanárnak”

A felsoroltak mellett azt is megfogalmazták, hogy „a tanár nem szól bele a pék dolgába”, a laikusoknak sem kellene a pedagógusok munkáját firtatnia. Mégis akadt, aki felvetette, a sztrájk befejeztével „három hónapig egy szülőnek sem kellene iskolába vinnie a gyerekét, és akkor megnézném őket”. Erre válaszként érkeztek azok a reakciók, amelyek a gyermekmegőrzés és -felügyelet hiányosságait, képtelenségeit ecsetelték, ugyanis „sajnos ez egy ilyen ország”, a szülők „nem tudják megtenni, hogy otthon tartsák a gyerekeiket”.

A beszélgetéshez egy nagyszülő is csatlakozott, aki leírta, „nagymamaként azt tudom mondani, többet volt velem a gyerek, mint oviba. Egy pici orrcsorgás, maradjon otthon. Régen nem így volt”. Ezzel ellentétben megfogalmazódtak a támogató vélemények is. Többen arra buzdították társaikat, hogy „ne irigykedjenek”, és örüljenek, hogy „a pedagógusok legalább kiállnak magukért”. Mások megfogalmazták, „felháborító, milyen lekicsinylő hozzászólások jelennek meg úgy, hogy fogalmuk nincs, mit jelent pedagógusnak lenni”.

A felvetésekre egy pedagógus részletes hozzászólásban reagált. Mint írta, „mi, tanárok, mit várjunk a szaklíceumba vagy szakiskolába járó egyes tanulóktól, ha a felnőttek sem tudnak normális hangnemben írni. Magyartanárnő vagyok, rengeteget olvastam, nagyon sokat vizsgáztam, küszködtem, s erre jön egy ismeretlen, s butának mer nevezni. 53 évesen még nem butulok, hál' Istennek! S még fiatalosan gondolkodom, hiszen évközben a 11-15 éves korosztályt tanítom nagy-nagy szeretettel. Elhiszem, hogy fel vagy háborodva, de mi se unalmunkban sztrájkolunk. Ugyanolyan magas szinten, ugyancsak annyi évet tanultam a Babeș-Bolyai Egyetemen, mint aki jogot végzett, mégis nagy a fizetésünk közti különbség. A Tanügyminisztérium elvárja, hogy a vizsgákra felkészítőket tartsunk, különböző rendezvényeket, ünnepi műsorokat szervezzünk, versenyeken vegyünk részt, időnként fél nyarakat tanuljunk, vizsgázzunk, még sincs anyagilag elismerve a sok szellemi munka.”

A véleményükre továbbra is kíváncsiak vagyunk. Várjuk hozzászólásaikat a Maszol Facebook-oldalán!