Mi fér bele egy kávéba? – komoly témákról, néhány percben, ismert személyekkel indít videósorozatot a Maszol

Mi fér bele egy kávéba? – tettük fel a kérdést önmagunknak és interjúalanyainknak, amikor a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sürgés-forgásában igyekeztünk a lehető legkomolyabb témákról rövid idő alatt beszélgetni. Terítékre került a párkapcsolatok dinamikája, a családalapítás és szülői lét, a kultúrateremtés, az irodalom népszerűsítése, a tehetséggondozás, a gyereknevelés és a hitélet is. Ebben voltak segítségünkre beszélgetőtársaink, a magyarországi Grecsó Krisztián író, Csernus Imre pszichiáter, Vadadi Adrienn író, óvónő, Lackfi János költő, illetve az erdélyi Botházi Mária író, újságíró és André Ferenc költő, slammer, tehetséggondozó.

A 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sok irodalomkedvelőt megmozgatott, hiszen nem csupán kortárs íróink, költőink remekműveivel, hanem magukkal a szerzőkkel is találkozhattak az érdeklődők. Kíváncsiak voltunk, hogy látják a világot a magyarországi és erdélyi nagyok, akiknek alkotásain jókat derülünk, elgondolkodunk vagy magunkba roskadunk, így arra kértük őket, egy kávé mellett beszélgessenek el velünk a társadalmunkat leginkább foglalkoztató kérdésekről.

Csernus Imre pszichiátert az Én és te című könyve kapcsán a párkapcsolatok dinamikájáról kérdeztük, de megvitattuk a családi mintákat, a szülőkről való leválás és felnőtté válás kihívásait is. Grecsó Krisztián íróval a lányos apák szerepéről, a nevelés fontosságáról beszélgettünk, amelyben hangsúlyos szerepet kapott az erőszakmentes, szerető, megértő és értő nevelés.

Vadadi Adrienn írót az egykori óvónői létről, a gyerekekkel való tiszta kommunikációról és a gyereknevelésről kérdeztük, míg Botházi Mária erdélyi írót, újságírót az erdélyiségről faggattuk, a humorosan megközelíthető kisebbségi létről, a mindannyiunk jellegzetes tulajdonságairól, André Ferenc költőt, slammert pedig a tehetséggondozás és irodalomteremtés fontosságáról. Lackfi Jánossal a hitéről beszélgettünk, de a szerető, baráti istenképről és a bűntudatról is szó esett.

Sorozatunkat az érdeklődők hétről hétre követhetik a Maszol YouTube-csatornáján, weboldalán, de Instagram- és TikTok-fiókján is megosztunk szösszeneteket. Kövessenek, hogy ne maradjanak le!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?