Lázár Jánossal beszélgettek a kolozsvári BBTE hallgatói

Fontos a magyar és a román kormány közötti kapcsolatépítés, ugyanakkor kiemelten kezelik a külhoni magyarság támogatását is. Egyebek mellett erről beszélgetett  a hallgatókkal Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem európai tanulmányok karán.

A tanintézet hallgatóival folytatott péntek délutáni beszélgetés alkalmával gazdasági, politikai, szociális és az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseket is boncolgattak.

A szerző felvétele

Az eseményt moderáló Rácz Béla egyetemi adjunktus egy gazdaságpolitikai felvetéssel indított, miszerint gazdasági értelemben Románia és Magyarország az elmúlt években eltérő stratégiát választott. Ennek következtében Románia valamivel jobban fel tudott zárkózni az európai normákhoz, mint szomszédja. Lázár János válaszként rámutatott arra, hogy a romániai stratégia kezdetben valamivel stabilabb volt, mint a magyarországi, de Magyarország az elmúlt időszakban változtatott a stratégiáján. Mint elmondta: az elmúlt 32 évet két részre lehet bontani, a 2010. előtti és az az utáni időszak. A romániai privatizálás sem volt annyira gyors- és elhamarkodott, mint a magyarországi, ennek pedig érezhetőek a pozitív hatásai.

A beszélgetés során szó esett arról is, hogy a magyar kormány támogatása miként hat az erdélyi magyarságra. Ezzel kapcsolatban a miniszter kiemelte: Magyarország számára fontos a romániai, ukrajnai és a többi országban élő magyarság. Céljuk, hogy támogatásaik révén megfelelő talajt biztosítsanak a külhoni magyarságnak, hogy az egy külföldi országban is „meg tudjon állni a saját lábán”.

Lázár János | A szerző felvétele

Lázár János fontosnak tartaná, hogy kialakuljon egy stabil kapcsolat a magyar és román kormány között. Egy ehhez kapcsolódó kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Kolozsvár-Budapest gyorsvasút kiépítési terve is egyfajta kezdeményezés a két kormány közötti kapcsolat javítására.

Mint elhangzott, van rá lehetőség, hogy a közép-európai országok kilépjenek saját sérelmeikből, politikai álláspontjaikból és észszerűen együttműködjenek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?