Kelemen Hunorral és Cseke Attilával is tárgyalt Lázár János Bukarestben

Mind a román, mind a magyar nemzet közös hasznára komoly tartalékok vannak Magyarország és Románia között a gazdasági és infrastrukturális típusú együttműködésben, és az a tervünk, hogy ezeket a tartalékokat kiaknázzuk – jelentette ki Lázár János építési és beruházási miniszter Bukarestben, aki kétoldalú tárgyalásokat folytatott a román kormány több tagjával.

A miniszter Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével és Románia miniszterelnök-helyettesével, Cseke Attila romániai fejlesztési miniszterrel, valamint Sorin Grindeanu román közlekedési miniszterrel és kormányfő-helyettessel is találkozott.

A megbeszéléseket követően a tárcavezető elmondta: látogatásának célja az volt, hogy felvegye a kapcsolatot a romániai szakmai partnerekkel Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából. Rámutatott: az együttműködés keretében szeretnék összekötni az autópálya-hálózatokat. Közölte, hogy Magyarország folytatni fogja 2023-ban az M49-es autópálya építését a román–magyar határ irányába.

Hozzátette: Románia komoly fejlesztési lehetőségekhez jutott, hiszen az állami költségvetés, az európai újjáépítési, valamint a kohéziós alap megteremti a feltételeket, hogy Romániában komoly infrastrukturális fejlesztések kezdődjenek. Az összes alap 30 százalékát közlekedésfejlesztésre fordítja Bukarest, így komoly autópályafejlesztések lesznek Erdély irányába is, ami „biztató és megnyugtató” – mondta Lázár János.

Lázár János Kelemen Hunorral is találkozott | Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Kijelentette: Romániában várhatóan komoly változások lesznek, hiszen Bukarest utol szeretné érni a következő 5–10 évben az európai átlagot, ami a közlekedési hálózat fejlesztését illeti, ehhez pedig komoly magyar érdek fűződik gazdasági alapon és nemzetstratégiai szempontból egyaránt. Kifejtette: arra is szükség van, hogy minél több határátkelő nyíljon a két ország között, hiszen meg kell teremteni a határmenti gazdasági együttműködés feltételeit még akkor is, ha Románia schengeni csatlakozása most napirenden van, amit Magyarország támogat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?