Magyar–román közúti és vasúti kapcsolatok fejlesztéséről egyeztetett a két ország közlekedési államtitkára

A Magyarország és Románia közötti vasúti és közúti kérdéseket, a folyamatban lévő és tervezett projekteket tekintette át Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Ionuț Cristian Săvoiuval, Románia közlekedési államtitkárával Budapesten.

Vitézy Dávid a közösségi oldalán pénteken közzétett bejegyzésben érdeminek és előremutatónak nevezte a megbeszélést. Úgy fogalmazott: reméli, hogy első találkozójuk egy gyümölcsöző, mindkét ország számára előnyös együttműködés első lépése volt.

A Bukarest–Brassó–Arad–Békéscsaba–Szolnok–Budapest vonal a két ország közötti vasúti árufuvarozás legfontosabb iránya, a személyszállításban is fontos a szerepe. Az elmúlt években mind a román, mind a magyar oldalon pótolták a második vágányt, az utolsó hiányzó szakasz Békéscsaba és a román határ között éppen most készül. Ezzel párhuzamosan az uniós korridorokra előírt egyéb paraméterekre (sebességi, tengelyterhelés) is alkalmassá kell tenni az érintett szakaszokat. „Mindent megteszünk, hogy a határátmenetet közösen gyorsítsuk, mind a teher-, mind a személyforgalomban” – hangsúlyozta Facebook-oldalán a TIM államtitkára.Ionuț Cristian Săvoiu és Vitézy Dávid | Fotó: Vitézy Dávid Facebook-oldala

A Biharkeresztes és Nagyvárad között átlépő vasútvonal problémája, hogy Püspökladány és Kolozsvár között nincs villamosítva, bár a csatlakozó vonalakon mindkét országban villanymozdonyok vontatnak. A magyar oldalon a tervek szerint még az idén befejeződik a villamosítás, idén januárban pedig Romániában is kiírták a közbeszerzéseket három szakaszban – idézte fel Vitézy Dávid.

Ugyanerre mehet majd az elképzelések szerint a Budapest–Kolozsvár–Bukarest nagysebességű vasút (NSV). Nagyon távlati tervről van szó, itt egyelőre az előkészítés aktuális mindkét országban, megkezdik az egyeztetést a határkapcsolat pontos helyéről – tette hozzá Vitézy Dávid. Szeretnék javítani a vasúti kapcsolatot Debrecen és Nagyvárad között. Többféle megoldás jöhet szóba a két közeli nagyváros kötöttpályás kapcsolatára, ebben az ügyben is elindul az együttműködés – jelezte az államtitkár.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A gyorsforgalmi-úthálózat folyamatosan épül ki a két ország között, az M43–A1 sztrádákon jól működik a kapcsolat, az M4–A3 esetében a magyar oldalon már kiépült az autópálya. Vitézy Dávid kiemelte: fontos lenne Magyarország számára az észak-erdélyi folytatás, mert a magyarlakta területekre is ez vezet. Igaz, az A1-ről megépült az átvezetés, így – kerülővel – Kolozsvár és Marosvásárhely is elérhető már sztrádán.

Szatmárnémeti felé az M49 autóút épül majd, Csengernél megcélozva a határt. Ennek első, 28 kilométeres szakaszára nemrég zárult a NIF kivitelezési közbeszerzése, a román csatlakozó szakaszon 2023-ban kezdődhet a kivitelezés. A tervek szerint az M44 autóút is eléri majd Romániát Békéscsabáról Sarkad felé folytatódva, később a román oldalon a leendő Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi útba csatlakozhat – ismertette.

„Folytatjuk a közös munkát, a magyar–román közúti és vasúti kapcsolatok fejlesztése mindkét ország közös érdeke" – írta a TIM államtitkára Facebook-oldalán.

Kapcsolódók

Kimaradt?