A Györkös Mányi Albert Emlékház beszélgetéssorozata, a Nyitott szemmel újabb állomásának vendége ezúttal Vizauer Csaba „lepkész” volt: az Ománba és Ecuadorba is eljutott terepbiológus nemcsak külföldi beszámolói miatt volt izgalmas, hanem azért is, mert tisztább képet kaptunk a romániai lepkepopulációk változásáról és a természetvédelmi területek kialakulásáról is.

Lejár az iskola, befejeződik az egyetem, munkakeresések és munkavállalások, családi és baráti bonyodalmak következnek be az életünkben, mégis úgy érezhetjük néha, hogy egy buborékban élünk: rájövünk, hogy bizonyos szakterületekre, témakörökbe nincs belátásunk, vagy utoljára csak az iskolában találkozhattunk vele, jobb esetben tematikus táborok révén vagy önképzőkörös csoportokban. Ezzel szembesülhettünk akkor is, amikor Vizauer Csaba lepkekutató terepbiológus és környezetvédő mesélt tevékenységeiről és tanulmányi útjairól. Laczkó Vass Róbertnek nem kellett sokat faggatnia a meghívottat, ugyanis ő igyekezett közérthetően beszámolni szakmájáról – mely valójában igencsak nagy hivatástudatot tükröz.

Kezdetek Désen és környékén

Mit jelent „lepkészni” és ki a „lepkész”? Honnan származik Vizauer lepkék iránti szenvedélye? Csaba dési származású – iskolás korában barátkozott össze Huber Zoltánnal és Lászlóffy Zsolttal, akikkel sokáig hobbiszinten űzték a nyolcvanas években a mezei lepkevadászatot, ami főként amatőr lepkefogó háló összeállításából állt (saját kezűleg, mogyorófapálca és régi függöny közreműködésével), valamint lepkegyűjtemény elkészítéséből. Sajnos csak kezdetleges szakirodalom állt rendelkezésükre, mégpedig egy román nyelvű, fekete-fehéren illusztrált, németből csapnivalóan fordított (és a valódi színeket szóban jelölő) könyv, amelyben azonban hasznos tanácsok lapultak a lepkékre vágyó gimnazista számára. Bizonyos nappali lepkefajok megfigyelése nem okozott gondot, viszont a fiúk odáig is eljutottak, hogy a Dés közeli falvak állomásain is fogták az éjjeli lepkéket, mivel ott a nagy lámpa fényére begyűltek például a szender fajták. Ebből a szenvedélyből bontakozott ki a felvételizés biológia szakra, ahol megtanulta a faunisztikai felméréseket (állatvilág-állomány) és szülővárosa környékén kezdett el immár profi szinten kutatni. Akkoriban nagyon örültek az ilyen kezdeményezéseknek, hiszen a Ceaușescu-rendszer alatt bár meg voltak határozva bizonyos természetvédelmi törvények és folyt néhány kutatás, az alapállás a totális nihil volt – rengeteg felmérés hiányzott, vakfoltok voltak Románia-szerte.

Mi is kell egy lepkegyűjteményhez?

„Ha az ember nem vigyáz rá, akkor nagyon hamar tönkremegy. Én Kolozsvárra költöztem és elég hamar ide szállíttattam a húsz-harminc doboznyi lepkémet. Két lakás között egy költözés alkalmával azonban három hétig tároltam őket valahol, ami bőven elég volt ahhoz, hogy tönkremenjen több évi munkám.” – mesélte el. Ahhoz, hogy a befogott lepkék megmaradjanak épen, preparálni kell őket. Ez mindenképpen száraz körülmények közötti tartást jelent: a lepke befogását követően meghatározza a fajt, ezután pedig vagy elengedi, vagy megjelöli (mint megtudtuk, a filctollal rajzolnak számot a lepke szárnyára, hogy ha ugyanazon az élőhelyen visszafogják, már nyilvántartásban lehessen a populációban, innen ered a jelölés-visszafogás módszer elnevezés), vagy egy vattára csepegtetett kloroformot tartalmazó befőttesüvegbe ereszti, és utána a túlvilágra kábult lepkét gombostűvel rögzíti.

Ahhoz, hogy a rovar teste épségben maradjon, feszítődeszkák között kell maradnia 2-3 hétig, hogy kiszáradjon. A feszítődeszkák úgy vannak megoldva, hogy az egyikben van egy kis rés, ahova a lepke feje, tora és potroha (tehát az egész teste) beilleszkedik, úgy, hogy a szárnyai kiterítve a deszkára fekszenek. A gyűjteményes dobozba pedig előzetesen felvett adatokat tartalmazó cédula is kerül, ami a gyűjtés helyét, dátumát és a gyűjtő nevét tűnteti fel, újabban pedig GPS-koordinátákat is láthatunk rajtuk. A lepke olyan pozícióban kerül a dobozba, hogy meg lehessen tanulni róla a „határozóbélyegeket” (megjelenési jegyek), mivel lepkefotózás esetén sokszor becsukják a szárnyukat vagy más pozícióba kerülnek, így nehéz felismerni azokat az apró tulajdonságokat, amelyek például egyes fajok vagy alfajok közötti eltéréseket mutatnák meg.

Különböző élőhelytípusok Kolozsvár környékén

Az egyetemi kutatásaival Vizauer Csaba megelőlegezte az erdélyi és romániai lepkefelméréseket – Dés környékén végzett kutatásai az erdélyi Mezőség, így a Kolozsvár-környéki dombvidék populációfelméréseit is maga után vonta, például itt írták le az erdélyi csinosboglárka nevű lepkefajt, amely egy jégkorszakot követő sztyeppei reliktum (maradvány) és endemikus faj (csak itt található, bizonyos rokonai azonban föllelhetők más országok sztyeppés vidékein). A várostól nagyrészt észak és északkelet irányba elhelyezkedő tájtípus mellett a déli és délnyugati tájtípusok közül is került a portfóliójába, például a Torockói-hegység nyúlványaiként számontartott Tordai-hasadék is. Románia 2007-es EU-s csatlakozásával megnyílt a lehetőség a természetvédelmi területek kialakítására (így például nem mindegy az, hogy valami bioszféra rezervátum, nemzeti park, natúrpark vagy Natura 2000-es védett terület).

Károly herceg és a narancslepke

Az EU-ban vannak veszélyeztetett fajok és élőhelytípusok – ezeket a Natura 2000-es területek hálózatának kialakításával is lehet védelem alá venni. Amikor a romániai hálózat kialakult, akkor a veszélyeztetett fajokkal foglalkozó szakemberek segítségével határozták meg ezeknek a területeknek a kiterjedését, így a lepkepopulációk védelmére is születtek ilyen területek, például a keleten elterülő dombság Kolozsvár mellett vagy Aranyosegerbegy közelében. Vizauer neve lassan összefonódik a narancslepkéével – 2016-ban kiharcoltak két Natura 2000-es területet, az előbb említett helyszíneken, ahol ez a lepkefaj él.  A narancslepke egy korábban Európában igencsak elterjedt populációkkal rendelkező lepkefaj volt, az utóbbi 150 évben legalább 70 település közeléből volt leírása, mígnem csökkenni kezdett az állományok száma. Vizauer mentora, Rákosy László entomológus professzor, Románia lepkepopulációinak feltérképezőjeként megjelentetett egy könyvet is Románia nappali lepkéi címmel, amelybe a narancslepke is belekerült – ezt a kötetet angol nyelvre is lefordították és az előszavát maga Károly herceg (azóta király) fogalmazta, hiszen köztudottan Erdély szerelmese és fontosnak tartja régiónk védelmét különböző szinteken.

Omán és Ecuador – két nagyon különböző hely biológusszemmel

Vizauer a helyi természetvédelem kanyargós, bürokráciával jócskán megnehezített útjain túl két különleges helyre is eljutott tudományos és baráti kapcsolatokon keresztül. Ománba még a koronavírus-járvány előtt sikerült eljutnia két madarász és egy halak kutatásával foglalkozó kollégájával, így a költséghatékony túra főként a sivatagi oázisokba vezetett – elmondása szerint nem az emberi civilizáció vívmányait vagy a városnézést részesítették előnyben, hanem bérelt autóval keresték meg azokat a helyszíneket, ahol madarakat, halakat és első hallásra bizony meglepő módon lepkéket is lehet találni. Omán lepkepopulációja mintegy 50 fajt számlál, ezek főként vizes élőhelyeken vannak, ültetvényeken és oázisokban, tengerpart közelében is csak úgy, ha édesvíz-készlet is található valahol.

A sivatagos vidékből a későbbiekben aztán buja trópusi övezetbe is eljutott – eredetileg 2020-ban kellett volna kiutazniuk az óceánon túlra, de aztán csak 2021-ben sikerült ellátogatni Ecuadorba. Itt ismerősök élnek: Székely Pál kétéltűeket kutató biológus és konstancai származású felesége, aki madarász. Székely Pál szívesen hívja ki magukhoz az erdélyi kollégáit, és felbecsülhetetlen segítséget jelent az, hogy rendelkezik terepismerettel, tehát bizonyos helyszínekre el is tudja kalauzolni a vendégeit. Feltett szándékává is vált a közelmúltban, hogy kapcsolatokat építsen ki európai egyetemekkel, így a kolozsvárival is. Vizauerre elképesztően hatott az a biodiverzitás, ami Ecuadorban található – az amazonasi esőerdőktől kezdve a furcsa, lokális száraz erdőkig, a 2500 méteres fennsíkok és a partvidék, valamint a Galapágos-szigetek élővilágáig. Hogy mennyi időt töltene el, ha újból visszamehetne? Akkor már ott kéne maradnia, haza sem jönne, hiszen egy egész életre elegendő felfedezés és kutatás várna rá.