Volt pincérnőt alkalmaztak a vízügyi hatóságnál, a kormányfő vizsgálatot rendelt el
Florin Cîţu felkérte a miniszterelnök ellenőrző testületet, végezzen vizsgálatot a Román Vízügyi Hatóságnál, ahol a sajtóban megjelent információk szerint egy olyan fiatal nőt alkalmaztak, akinek még az ágazatra vonatkozó alapfokú ismeretei sincsenek.
A kormányfő a sajtóban megjelent információk alapján járt el. „Amint azt ígértem, mandátumom alatt megkövetelem a szakértelmet, integritást, hozzáértést és átláthatóságot. Ez az üzenet nem csak azokhoz szól, akik vezetői pozíciót töltenek be, hanem mindenkihez, aki az állami szektorban dolgozik” - írta szerdán Florin Cîţu egy Facebook-bejegyzésében.
A Recorder oknyomozó portál anyaga szerint a Prut-Bârlad Vízügyi-medence Igazgatóságának legfrissebb alkalmazottja Simona Iancu, egy fiatal nő, aki korábban pincérnőként, manikűrösként dolgozott, és három napig a Vatra Moldoviţei polgármesteri hivatal alkalmazottja volt, és állítása szerint kémia szakot végzett az egyetemen.