Módosítani fogja a kormány az egységes bértörvényt és a nyugdíjtörvényt

Módosítani készül a kormány az egységes bértörvényt és a nyugdíjtörvényt is – jelentette be hétfőn a miniszterelnök.

Florin Cîţu nem részletezte, hogy milyen változások várhatók a két jogszabályban, csak annyit mondott, hogy a létező méltánytalanságokat szeretnék felszámolni.

A kormányfő kifejtette, az egységes bértörvénynek – mint a neve is mutatja – az eredeti szándék szerint egységes kritériumok szerint kellett volna szabályoznia a közalkalmazottak fizetését. Az utóbbi időben azonban a megjelentek a kivételezett közalkalmazotti kategóriák.

Emlékeztetett: a törvény abból az alapelvből indult ki, hogy a költségvetésből fizetett munkavállalók közül államfőnek a legnagyobb a bére, és az ő juttatása alapján számolják ki a többi közalkalmazott fizetését. „Már nem ez a helyzet, nem az államfőé a legnagyobb fizetés, ezért újra kell vizsgálnunk ezt a törvényt” – jelentette ki a miniszterelnök.

A nyugdíjtörvény módosításáról Florin Cîţu csak annyit mondott: a kormánykoalíció „már az első pillanattól” jelezte, hogy a nyugdíj-hozzájárulásra alapozó jogszabályt szeretne.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?