Hetven évvel ezelőtt, 1953. február 5-én a hírhedt máramarosszigeti börtönben halt meg a Nemzeti Parasztpárt vezetőit érintő koncepciós perben elítélt Iuliu Maniu egykori román  miniszterelnök. A kommunista hatalom áldozatává vált politikust Nicolae Ciucă miniszterelnök is méltatta. Az erdélyi történelem sötét korszakát idézik ugyanakkor a Maniu-gárdák magyarellenes vérengzései. Volt-e köze a Szilágybadacsonyban született Iuliu Maniunak a nevét viselő gyilkos bandákhoz? Történészt kérdeztünk.       

A román politikum, így a miniszterelnök is megemlékezett Iuliu Maniuról halálának hetvenedik évfordulóján. Elsősorban a az erdélyi románok jogaiért folytatott harcát. másrészt antikommunizmusát emelték ki. Valóban ez határozza meg Maniu munkásságát? - kérdeztük Fodor János történészt, egyetemi oktatót. Szerinte a megemlékezés mindenképp indokolt, ugyanis a XX. század első felének egyik legfontosabb erdélyi román politikusáról van szó, akinek politikai tevékenysége az Osztrák-Magyar Monarchia időszakának utolsó évtizedére, valamint a későbbi Nagy-Románia időszakára tevődött, ő maga pedig a román Nemzeti Párt, majd Nemzeti Parasztpárt vezető politikusaként, többszörös kormányfőként, miniszterként és az impériumváltás időszakában a Kormányzótanács vezetőjeként tevékenykedett. „A régi vágású politikai nemzedék kiemelkedő tagja volt. Politikai tevékenysége érvényesítéséért ugyanúgy vitatkozott a budapesti, mint a bukaresti országgyűlésben. Az is tény, hogy a szélsőbaloldali eszmék ellen igyekezett minden eszközzel harcolni” - mondta a Maszolnak Fodor János.

Iuliu Maniu ezer szállal kötődött Magyarországhoz, Budapesten tanult, ott vált ismert politikussá. Azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt fontos a munkásságában ez a háttér, a történész, a történelmi helyzetnek megfelelően, inkább a Monarchiához, annak is az oktatási és adminisztratív intézményeihez való kötődést említett Maniu kapcsán: Bécs, Budapest, valamint Kolozsvár és Nagyszeben. „Ennek megfelelően jól ismerte a magyar és német nyelvet. Igen fiatalon jogászként és politikusként is felhívta magára a figyelmet. Az alvinci választókerületben, a korszak minden politikai viszontagsága ellenére, képviselőházi helyet szerzett, éles felszólalásait gyakran idézték a korabeli budapesti lapok. Részt vett Tisza István erdélyi románokkal való tárgyalásain, továbbá 1918-ban Jászi Oszkár aradi találkozóján is, ahol világossá tette az erdélyi románok elszakadási szándékát” - idézte fel a parasztpárti politikus munkásságának néhány fontos mozzanatát az egyetemi oktató. 

Fodor János azt is elmondta, hogy Maniunak az új államkeretek között - minden bizakodása ellenére - sok alapkérdésben nem egyezett a politikai véleménye bukaresti politikustársaival és ellenfeleivel. Ennek következtében az első romániai évtizedét a Nemzeti Liberális Párt egyik hangos ellenzékeként töltötte. „Fontos volt számára az a politikai-kulturális háttér, ahonnan származott. Ez leginkább első éveiben volt legjobban érzékelhető, amikor a kormányzótanács elnökeként egyik legfontosabb szereplője volt az impériumváltásnak. Fontos volt ugyanez a második világháború időszakában is, amikor titokban Iuliu Maniu is szorgalmazta Bánffy Miklóson és Bethlen Istvánon keresztül egy lehetséges kiugrás lehetőségét, mely végül magyar részről meghiúsult, Románia viszont ezt 1944. augusztus 23-án végrehajtotta” - emlékeztetett a történész.  

A parasztpárti politikus magyarokról való vélekedésével kapcsolatban a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója kiemelte: politikai szocializációjából kifolyólag több alkalommal is tárgyalt vagy találkozott erdélyi és magyarországi politikusokkal, így Bernády Györggyel, Szele Bélával. „A romániai Országos Magyar Pártban többen a Maniu által vezetett román politikai vonallal kívántak szövetkezni, ezek közé sorolható Sándor József, vagy akár Kós Károly. Persze Maniu és pártja kormányra kerülésével nem váltotta be a hozzá fűzött ígéreteket kisebbségpolitika terén, de hozzá kell tenni azt is, hogy kormányzása a gazdasági világválság éveire esett, emellett az országos politika jobbra tolódásának következményeként a nacionalizmus jegyében egymásra licitálni is úgymond időszerű volt. Mindennek fényében tervezete és megnyilatkozásai a nemzeti liberálisokkal szemben inkább a nyílt diszkrimináció helyett a románság társadalmi-gazdasági megerősítésében, modern intézményrendszer kiépítésében gondolkodott, a nemzetiségi kérdést nyelvhasználati problémákra szűkítette, a kisebbségi oktatásügyet pedig az egyházakra bízta” - vázolta az akkori fejleményeket Fodor János.  

1944 őszén magyarellenes erőszak söpört végig Románián. Az augusztus 23-i átállást követő napokban az akkori hatóságok megkezdték a dél-erdélyi magyarság gerincét képező emberek internálását. Ezzel a tömeges deportálással egy időben a Keleti Kárpátokon átözönlő szovjet csapatok nyomában rabolt, fosztogatott és gyilkolt Erdélyben a Maniu-gárdaként ismert paramilitáris alakulat. A történész szerint a névadáson kívül nem köthetők Iuliu Maniuhoz a gárdák. „Bár vannak olyan források, melyek arra mutatnak, hogy az egyik önkéntes egység indulásakor részt vett Maniu, illetve az adományozók sorában is kivette részét, viszont nyilvánvalóan túlzás lenne azt állítani, hogy a vérengzésekért ő a felelős. Ezzel a későbbi kommunista vezetés egyébként meggyanúsította és egyéb vádpontokkal egyetemben börtönbe vetették, ahol gyakorlatilag ugyanazon tragikus végzet várt rá is, mint a legtöbb Nagy-Romániát létrehozó görög-katolikus egyházi és politikai vezetőre” - hangsúlyozta Fodor János.