Székely zászló-ügy: bocsánatkérésre szólította fel a külügyminisztert a Székely Figyelő Alapítvány

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a román hatóságok továbbra is folytatják harcukat a székely zászló ellen, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága még 2021-ben kimondta, hogy annak eltávolítása egy épület homlokzatáról sérti az Európai Emberjogi Egyezmény 10. cikkelyét – közölte Árus Zsolt, a gyergyószentmiklósi Székely Figyelő Alapítvány elnöke arra reagálva, hogy a román külügyminisztérium kedden bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy közöljék vele: helytelenítik Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottsága elnökének az „úgynevezett Székelyföld” zászlójának romániai használatára vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatos megnyilvánulását.

A román hatóságok nem ismerik el a székely zászlót mint a székelység jelképét | Fotó: Székely Nemzeti TanácsAz ügy előzménye, hogy Németh Zsolt a közösségi oldalán egy korábbi fotót osztott meg a budafok-tétényi városházára kitűzött székely zászlóról, a kép alá pedig azt írta: „A székely zászló addig lobog magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam engedélyezi korlátozásoktól mentes szabad használatát Románia egész területén. Hajrá, székelyek! Hajrá, Erdély!”

A bukaresti külügyminisztérium kifejtette, hogy „határozottan helyteleníti” Németh Zsolt megnyilvánulását, és Bogdan Aurescu külügyminiszter utasítására kedden bekérették Magyarország bukaresti külképviseletének vezetőjét, hogy közöljék vele a román álláspontot, amely szerint nem létezik jogalap az „úgynevezett Székelyföld” jelképeinek használatára. A tárca rámutatott: a román jogrend elismeri „mind a 20 nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogát”, hogy magánrendezvényeken, valamint nyilvános kulturális és vallási eseményeken jelképeiket szabadon használják, továbbá bármely területi közigazgatási egységnek joga van Romániában saját jelképeiről határozni, „amelyeknek a helyi lakosság egészét képviselniük kell”, de „Székelyföld nevű közigazgatási egység nem létezik”.

A Székely Figyelő Alapítvány a Bogdan Auerscunak címzett nyílt levélben – amit a sajtónak, a bukaresti nagykövetségeknek és a nemzetközi szervezeteknek is elküldtek – felhívta a figyelmet, hogy Németh Zsolt a székely zászlóról, egy olyan hagyományos közösség zászlajáról írt, amely Romániának egy olyan területén él, amelyet évszázadok óta Székelyföldnek neveznek. „Ilyen körülmények között az »úgynevezett Székelyföld« jelképét szóvá tenni, egyrészt mellébeszélés (nem a régió zászlójáról volt szó), másrészt egy több mint 500 ezer román állampolgár alkotta közösség megsértése, akik egy olyan régióban élnek, amely – tetszik vagy sem – létezik” – olvasható a levélben.

Árus Zsolt, az alapítvány elnöke szerint, ha a nem létező közigazgatási egységekről tárgyalnak, akkor tisztázni kell, hogy Moldva nevű közigazgatási egység sincs Romániában, „mégis, Moldva zászlaja zavartalanul lenghet a Tîrgu-Neamț-i vár ormán”, ami „a román hatóságok és intézmények által rendszeresen alkalmazott kettős mérce újabb bizonyítéka”. A törvények valóban jogot biztosítanak a nemzeti közösségek tagjainak jelképeik használatára a magán- és nyilvános rendezvényeken – folytatta Árus Zsolt –, de sem a hatályos jogszabályok, sem az alkotmány nem mondja ki, hogy csak a 20 elismert kisebbséghez tartozókra vonatkozik ez, hanem valamennyi közösségre, tehát „a székelyekre is, akik a magyarság egy jól meghatározott népcsoportját alkotják”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ugyanakkor az alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy a napi gyakorlat ellentmond a törvényeknek: a Hargita és Kovászna megyei prefektusok számos bírságot szabtak ki a magyar jelképek használatáért – sorolta –, egy bukaresti bejegyzésű szervezet pedig állandó harcot vív a székely szimbólumok ellen, törekvéseit pedig „siker koronázza a bíróságok hozzájárulásával, amelyek a szóban forgó nemzeti jelképek esetében – önkényes módon – a más országok zászlóinak használatára vonatkozó törvény alapján ítélkeznek”.

Árus Zsolt emlékeztetett: a román hatóságok eltávolíttatták Tőkés László akkori európai parlamenti képviselő nagyváradi irodájának homlokzatáról a székely zászlót, ami miatt az EP-képviselő az igazságszolgáltatáshoz fordult, és végül az Emberi Jogok Európai Bírósága 2021-ben kimondta, hogy a székely zászló eltávolítása egy épület homlokzatáról sérti az Európai Emberjogi Egyezmény 10. cikkelyét.

Mindezek figyelembevételével a Székely Figyelő Alapítvány úgy vélte, hogy „Németh Zsolt kérése megalapozott”, a Bogdan Aurescu által vezetett tárca álláspontja pedig „elavult, vicces, és nincs összhangban az alkotmány 6. cikkelyével és a Román–magyar Alapszerződés előírásaival”. Végezetül az alapítvány felszólította Bogdan Aurescut, hogy vizsgálja felül a székely zászlóval kapcsolatos álláspontját, vonja vissza a minisztérium sajtóközleményét, és nyilvánosan kérjen bocsánatot Németh Zsolttól „a közleményben megfogalmazott alaptalan kritikákért”.

Kapcsolódók

Kimaradt?