Maszol Fórum: Magyarellenesség a lelátókon

A Maszol Fórum február 2-ai, csütörtökön 20.30-kor kezdődő és a Maszol Facebook-oldalán közvetítendő élő adásának meghívottja Hadnagy Attila, a Sepsi OSK futballcsapat klubigazgatója, akivel Varga-Mihály Márton műsorvezető a focistadionok lelátóin tapasztalt magyarellenességről beszélget.

Mint ismert, a Sepsi OSK és a FCU Craiova közötti vasárnapi mérkőzést a játékidő 25. percében felfüggesztette a bíró, mert az olténiai szurkolók szűnni nem akaró magyargyalázásba kezdtek, azt kiabálták, hogy „Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból!”. Bár a szabályozás rég érvényben van, most történt meg először az Romániában, hogy a játékvezető a xenofób megnyilvánulások miatt félbeszakított egy mérkőzést.

Az ügy a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elé került, azonban az etikai és fegyelmi bizottság szerdai ülésén nem született döntés az ügyben, a tárgyalást elhalasztották.

Ugyanakkor szerdán délután a craiovai futballcsapat hivatalos közösségimédia-oldalán közölte, hogy a FCU Craiova vezetősége megbüntette önmagát, vagyis a csapat szurkolóinak viselkedése miatt meghatározatlan időre a hazai mérkőzéseiket zárt kapuk mögött tartják meg.

Az utóbbi időben fellángolt magyarellenes hangulatról, a jelenség terjedéséről és veszélyeiről, valamint sportszerűségről beszélgetünk csütörtökön este Hadnagy Attilával, a Sepsi OSK klubigazgatójával.

Kapcsolódók

Kimaradt?