Az elmúlt év nehézségei, korlátozásai miatt egy évet kellett várniuk a szilágypanitiaknak, hogy méltó módon emlékezhessenek a helybéli világháborús áldozatokra, és emlékművet állítsanak tiszteletükre.

Vasárnap délelőtt a szilágypaniti református templomkertben az első és a második világháborúban elesettek emlékére emlékművet lepleztek le. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, Szilágyi Zoltán helyi lelkész kiemelte, az erőre, a hitre és a reménységre nagy szükség van, és e három hozzájárul, hogy bátran lehessen a holnapra tekinteni.

Arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy végérvényesen és visszavonhatatlanul hozzák meg Isten mellett a döntést, kövessék őt, bízzák rá magukat a döntéseikben, vállalják a keresztet, és kövessék, mert, ,,mit használ, ha az egész világot megnyerjük, de a lelkünkben kárt vallunk”. A tiszteletes hangsúlyozta, régi vágya valósult meg a helyi magyar közösségnek, mert fontos emlékezni, hogy abból erőt lehessen meríteni, és előre tekinteni.

Az igehirdetés után a templomkertben, a leleplezett emlékmű előtt irodalmi műsort tartottak Ozsváth Katalin tanár vezetésével, ezt követően zajlott a koszorúzás, majd a parókia udvarán szeretetvendégség követett.

Seres Dénes parlamenti képviselő hangsúlyozta, az áldozatok nevei már kőbe vannak vésve, hogy mindvégig emlékezetes legyen áldozathozataluk, az utókor feladata pedig megőrizni az értékeket, megélni a hagyományokat, és a felállított emlékmű által a hősök mindig a helybéliekkel lesznek. Dobrai Ferenc, a község polgármestere ünnepi beszédében továbbra is a jó együttműködésről és támogatásáról biztosította a szilágypanitiakat.

A szilágyballai lelkipásztor, Boros Árpád elmondta, az emléktáblának mindig a békességre kell emlékeztetnie, ez áldás és kincs, a háború viszont átokká válik az ember számára. A békesség által megadatott a lehetőség, hogy emlékezni lehessen az elhunytakra, akik óriási áldozatot hoztak családjukért, falujukért, népükért, nemzetükért.

Kádár György Tamás diósadi lelkipásztor kiemelte, az emlékmű arra emlékeztet, mire képes az ember Isten nélkül, és ha az unokák megkérdezik, kik voltak az áldozatok, és mit tettek, el kell mondani nekik, hogy azért adták az életüket, hogy békességes országot teremtsenek, ne háborút, hogy a panitiak szabadságban élhessenek.

Szilágyi István helybéli tanácsos végezetül megfogalmazta: ha 170 év után emlékművet lehet avatni a háborús hősöknek, akkor az azt jelenti, hogy élünk, és ez a nemzet, a magyar nép, az életre van ítélve, nem halálra.