Turistaszezon a természetben: emberhiánnyal küszködnek, de jót akarnak a hegyimentők

„Balesetek bárhol történhetnek, ha nem megfelelő a hozzáállás” – figyelmeztetett Pintér István. A Bihar megyei Salvamont hegyimentő-szolgálat vezetője kiemelte: közösségi felületeiken rendszeresen figyelmeztetik és ajánlásokat fogalmaznak meg a természetjárók számára, de bár számuk emelkedett, a viselkedésük változatlan. Ezt tetézi, hogy a Salvamont alulfinanszírozottság miatt emberhiánnyal küzd, az önkéntesek azok, akiket mentéseknél segítségül hívhatnak.

A hegyimentők bázisa Pádison | Fotó: Bihar Megyei Salvamont

A túrázást megelőző információ-gyűjtés fontosságát emelte ki Pintér István, a Bihar megyei Salvamont hegyimentő-szolgálat vezetője, amikor a balesetmegelőző ajánlásokról faggattuk a nyári szezon indulása kapcsán. Kiemelte: javaslataikat, figyelmeztetéseiket rendszeresen közlik a közösségi oldalaikon, illetve telefonos alkalmazásuk is igénybe vehető a turisták által. Legutóbb, mint mondta a kígyóveszélyre hívták épp fel a figyelmet, ugyanakkor a Via ferrata túrázás kockázatait is ecsetelték, kiemelve, hogy a szükséges felszerelés nélkülözhetetlen ezen útvonalak során.

Kirívó balesetet az elmúlt időszakból nem tudott említeni, tájékoztatása alapján klasszikus eltévedésekhez és végtáji sérülésekhez riasztották őket.

Mint a kígyóveszély kapcsán Facebook-oldalukon kiemelték, a harapások egyharmada olyan esetben fordult elő, amikor az áldozat óvatlan volt vagy esetleg megpiszkálta a hüllőt. A mérgeskígyófajták közül Romániában csak viperával találkozhatunk, amely más mérgeskígyóhoz hasonlóan rendszerint csak akkor támad, ha fenyegetve érzi magát. „Ha észreveszik a kígyót, óvatosan kerüljék ki, ne provokálják. Ha nagyon közel van, maradjanak mozdulatlanok, mert általában magától eltávolodik” – figyelmeztetnek a hegyimentők, hangsúlyozva: lábat eltakaró öltözékben menjünk túrázni, ne üljünk le a földre és ne költöztessünk arrébb köveket ellenőrizetlenül. Amennyiben a vipera mégis megcsípte a túrázót, ne próbáljuk meg kiszívni a mérget, ne próbáljuk elfogni a kígyót, ne vágjuk ki vagy nyomjuk ki a sebet, mint ahogyan jeget sem ajánlott arra tenni. A sérültet hátára – ha eszméletlen akkor oldalára – fektetve helyezzük biztonságba és azonnal értesítsük a mentőket. A sebet oxigénes vízzel vagy tiszta vízzel tisztítsuk meg, és kössük el – de ne túl szorosan – hogy lassítsuk a méreg terjedését.

Több a turista, de a viselkedésük változatlan

Mint arra Pintér rámutatott, nincs egy átfogó nyilvántartás, amely alapján a turisták számát pontosan meg lehetne állapítani, hiszen Romániában csakis azt jegyzik, ha valaki legalább egy éjszakát eltöltött valahol. Pedig emellett számos olyan turista van, akik nem éjszakáznak szállóban, de az ő jelenlétüknek nincs rendes lenyomata a számokban. „Évről évre nőtt a turisták száma, és ha az időjárás javulni fog, várhatóan megint kiözönlenek a természetebe” – mondta a hegyimentő.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a viselkedésük nem változott, és bár az elmúlt években csökkent a súlyos balesetek száma, az általános balesetek száma változatlan.

Fotó: Bihar Megyei Salvamont Facebook-oldala

Amikor arról kérdeztük, hogy Bihar megyében melyek azok a helyszínek, turistautak, amelyek veszélyesebbek, Pintér kiemelte: balesetek akárhol előfordulhatnak, ha nem megfelelően állnak hozzá az útnak.

Kiemelte a sporttevékenységeket is, úgy mint például a sziklamászást, a via ferrata-túrázást, vagy a vadvízi evezést (rafting), amelyek mind felszerelést és szakértelmet igényelnek, utóbbi hiánya esetében pedig ajánlott vezetőt fogadni a biztonság érdekében.

Arra Facebook-oldalukon is figyelmeztetnek, hogy például a Via ferrata útvonalakon kizárólag lentről felfele szabad haladni, betartva a bejáratnál kifüggesztett biztonsági előírásokat. Ugyanakkor a vadvízi evezés során is fontos betartani az ajánlásokat, mint ahogyan általánosságban véve a figyelmeztetések szándékos figyelmen kívül hagyása súlyos balesethez, eltévedéshez vezethetnek.

Önkéntesekkel tompítják az emberhiányt

Problémáikról érdeklődve kiemelte, az országban szinte az összes hegyimentő-szolgálat emberhiányban szenved. Nincs ez másképp Bihar megyében sem, ahol önkéntesekkel próbálják tompítani ennek a hatásait, de azt olyan területeken, ahol állandó ügyelet szükségeltetik a turisták nagy száma miatt, ott nem lehet az „civilként” állandó munkahellyel rendelkező önkéntesekkel pótolni az alkalmazott hegyimentőket. Az önkéntesek viszont sokat segítenek hétvégenként, valamint a különböző riasztáskor. Pintér kiemelte: mindegyik hegyimentőszolgálat tart saját képzéseket, azok részvevői sikeres felmérő után ugyanolyan végzettséggel rendelkeznek, mint az alkalmazásban álló hegyimentők.

Fotó: Bihar Megyei Salvamont Facebook-oldala

Noha elviekben a turisták számának növekedésével párhuzamosan a hegyimentők számának is növekednie kellene, alulfinanszírozottság miatt korlátozottak a lehetőségeik. Miközben az egészségügyi szektor állami és helyi forrásból kapja a költségvetését, addig a helyimentők kizárólag helyi finanszírozásra hagyatkozhatnak. „A mi esetünkben tudjuk, hogy nem arról van szó, hogy a megyei tanács ne akarna többet adni” – tette hozzá Pintér, hangsúlyozva, hogy nyitottak voltak feléjük. Uniós támogatással két bázist is nyitottak tavaly decemberben, Biharfüreden és Pádison – tette hozzá.

Nyitottak a turistautak

A Bihar megyei turistautak különben nyitottak, mint érdeklődésünkre mondta. Három-négy részlegesen le van ugyan zárva, de arról tájékoztatják az érdeklődőket. „Bár sok esetben nem tartják be az ajánlásokat” – fűzte hozzá.

A figyelmeztetések és ajánlások nem dísznek vannak feltüntetve | Fotó: Bihar Megyei Salvamont Facebook-oldala

A turistautak állapotáról érdeklődve kiemelte, azok nem a hegyimentőszolgálat felügyelete alá tartoznak, ugyanakkor részt vesznek a karbantartásukban. Mint mondta: vannak olyan pozitív példák, mint Réven, ahol a helyi önkormányzat átvette a turistaútvonalait és felvállalta azokat, de összeségében kevés az ilyen eset. „Még a réviek is tanulják, mi koordináljuk és felügyeljük” – mondta. Megjegyezte, pozitív, hogy felvállalták, összeségében viszont továbbra is probléma, hogy nincs rendesen leszabályozva ezen utak helyzete.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?