Csupasz bokával indultak hegyet mászni a Csalhó-hegységben, a hegyimentők menekítették ki az átfagyott fiatalokat

Átázva, átfagyva, egymás átölelve találtak rá a Neamț megyei hegyimentők arra a két fiatalra, akik a Csalhó-hegységben sportcipőben, jégernadrágban és csupasz bokával indultak el megmászni a közel kétezer méter magas Tóka hegycsúcsot.

Fotó: Raul Papalicef személyes Facebook-oldala

Az esetet Raul Papalicef, a hegyimentő-szolgálat területi főnöke osztotta meg személyes Facebook-oldalán, mert mint fogalmazott: „sok mindent láttam már a mentőakcióim során, de olyat, hogy jégernadrágban és csupasz bokában kalandozz a jegek birodalmában, még nem. Ezt talán még Dana Budeanu sem tudná elképzelni.”

Mint bejegyzéséből kiderült, szombaton koraeste érkezett a segélykérő bejelentés két kimerült, átfázott és átfagyott fiataltól, akik a Tóka-csúcs környékén rekedtek; nem volt erejük lemenni. „Egyből arra gondoltam, hogy mennyire gyorsan csökken a testhőmérséklet, és már kevés idő van, mielőtt besötétedik. Azonnal cselekedni kell. (…) Valahol Lespezi környékén találtunk rájuk. Átázva, átfagyva, egymás átölelve, hogy némiképp megőrizzék a testük hőmérsékletét. De az sokkolt igazán, amikor megláttuk, hogy milyen felszerelésben akartak túlélni egy hegyi túrát 2000 méteres magasság közelében” – magyarázta a hegyimentő.

Mint kiderült, a két fiatal dél körül indult el hegyet mászni Durău község irányából. A hegyimentők egyik irodája előtt is elhaladtak, de arra nem gondoltak, hogy jó ötlet lenne tájékoztatást kérni a szakemberektől. Azoktól, akik különben épp előtte való nap figyelmeztettek a Facebook-oldalukon, hogy a Csalhó-hegységben még javában dúl a tél.

Fotó: Raul Papalicef Facebook-oldala

„De miért is fordultak volna a hegyimentőkhöz, amikor a telefon irányt mutat és amely alapján ezer méternyi távolság egy hóval borított hegyen relatív rövidnek tűnik” – fogalmazott ironikusan Papalicef. Hozzátette: hét órán át másztak felfele, és minden egyes perc közelebb vitte őket egy tragikus végkifejlethez. „Végül egyetlen okos döntést hoztak: amikor még volt erejük beszélni és képesek voltak mozogni, értesítették a hegyimentő-szolgálatot. A telefon megmenthet, de ugyanúgy egy telefonos alkalmazás fatális lehet. Az emberek mentenek embereket. A gépek nem” – summázta a hegyimentő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?