Turisták százezreit szolgálja a Via Transilvanica útvonal

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter a Via Transilvanica útvonallal kapcsolatos pénteki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján kijelentette, eddigi mandátuma alatt ez az egyik legszebb kezdeményezés, amivel találkozott. Az ambiciózus projektet a Tășuleasa Social Egyesület kezdeményezte 2018-ban. Alin Uhlmann Ușeriu, az egyesület elnöke, valamint társkezdeményezője Tiberiu Ușeriu célja az volt, hogy összekösse a megyéket, helyi közösségeket.

„Ez egy olyan projekt, amely teljes mértékben civil támogatással jött létre. Kötelességünk minél előbb az intézményes hátteret megteremteni ahhoz, hogy ez az országos fontosságú projekt kiteljesedjen. A Via Transilvanica összeköti a megyéket, régiókat, embereket, közösségeket, olyan módon mutatja be Romániát, amire mindenki büszke lehet. Az útvonalat bejáró turisták megismerkedhetnek a helyi gasztronómiával, az etnikai-kulturális változatossággal, a helyi erdők, élővilág szépségeivel, érintetlenségével” – fejtette ki a tárcavezető.

Fotók: Tánczos Barna Facebook-oldala

A miniszer köszönetet mondott az Ușeriu testvéreknek, hogy úgy hozták létre a Via Transilvanica útvonalát, hogy senkit ne hagyjanak ki és mindenütt a helyi közösség értékeire legyen összpontosítva.

„Az útvonal része a Terra Saxonum, a Terra Siculorum (Székelyföld), valamint a Via Maria Theresia tematikus útvonal egy szakasza. Ezek mind Erdély történelmének mérföldkövei. Ha Erdélyt meg akarjuk mutatni a nagyvilágnak, a természeti szépségein kívül meg kell mutassuk azokat a helyi szépségeket, különlegességeket, amelyek meghatározzák közösségeinket, vidékeinket. A kezdeményezésről miniszterként hallottam először, ugyanakkor megismerve a célját, úgy gondolom, természetes volt, hogy a kezdeményezés mögé mi is beálljunk” – közölte Tánczos Barna miniszter.

Az útvonal biztonságára vonatkozó kérdésünkre a tárcavezető kijelentette, az erdei útvonal biztonságának növelése érdekében különböző intézkedésekre van szükség. „Az egyik és legfontosabb az, hogy az útvonal mentén a juhászok megfelelőképpen gazdálkodjanak. Itt is kétélű a dolog, hiszen a juhász az állatait védi a nagyvadak ellen, a nagyvadakat viszont nem lehet teljesen kiszorítani, kiirtani természetes környezetükből. Romániában a nagyvadak miatt természetesen óvatosabbnak kell lenni, a turistákat fel kell készíteni egyebek mellett például a medvék jelenlétére, meg kell tanítani őket arra, hogy hogyan kell az erdőkben járni” – fogalmazott a tárcavezető.

Tánczos Barna hozzátette: „Ez egy olyan kérdésköre a Via Transilvanica útvonalnak, amellyel foglalkozni kell és amelynek a részletes átvizsgálása után meg kell hozni a megfelelő biztonságnövelő intézkedéseket. Az elmúlt két évben számtalan olyan intézkedést hoztunk, amelyekkel igyekeztünk az erdőkben a részleges biztonság megteremtésére.”

A tárcavezető emlékeztetett, tavaly volt 140 medve kilövésére vonatkozó kvótából 100-at végrehajtottak, ugyanakkor az idén befejezik a medvepopuláció felmérését, ennek kielemzése után „lassan visszahozzuk azt a hosszú távú, korrekt menedzsmentjét a nagyvadnak, a medvének, amely jellemző volt Romániában és amely meg tudta teremteni az egyensúlyt a faj védelme és az emberek, állatok, gazdák biztonságának növeléséhez” – nyilatkozta Tánczos Barna a Maszolnak.

Kovács Mihály Levente, Maros Megye Tanácsának alelnöke hozzátette, örömteli, hogy a Via Transilvanica Maros megyét is érinti, ezáltal a térséget nemcsak földrajzi értelemben, hanem kulturális szempontból is összeköti az ország többi részével. „»Az út, amely összeköt« megnevezés igencsak találó, hiszen számos régiót összeköt ez a több mint 1400 kilométeres útvonal. Maros megyének nagyon fontos ez a projekt, hiszen a turizmus tekintetében is jelentősen hozzájárul a megye turisztikai fejlődéséhez, értéknöveléséhez. Erre az útvonalra tevődik rá az a biciklis turisztikai útvonal is, amelyet Beszterce-Naszód és Szucsáva megyei tanácsokkal közösen nyertünk meg, és amely a Via Transilvanica útvonal mellett halad 97 kilométeren keresztül Maros megyében” – fogalmazott a megyei alelnök.

Alin Uhlmann Ușeriu, a kezdeményező Tășuleasa Social Egyesület elnöke kijelentette: a Via Transilvanica 10 megyét szel át (Suceava, Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Brassó, Szeben, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Mehedinți). Az útvonal mentén 40 ezer útjelző táblát helyeztek ki. Felelevenítette, hogy tavaly október 8-án több mint 12 ezer önkéntes jelenlétében adták át a Via Transilvanica 1400 kilométeres útvonalát. Hozzátette, az eddigi számításaik alapján az útvonalon évente akár 100 ezer turista is végigmehet, a forgalom jelentős fejlődést hozhat az útvonal mentén levő közösségeknek. Hangsúlyozta, megfelelő odafigyeléssel és karbantartással az útvonal a világ leglátogatottabb turistaútvonalai közé emelkedhet, jelentősen javítva Románia turisztikai pozícióját a globális piacon.

Címlapfotó: Via Transilvanica Facebook oldala

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?