Fontos fejlesztéseket jelentettek be Maros megyében

A héten két Maros megyei beruházás támogatási szerződését írták alá az Európai Beruházásokért és Projektekért Felelős Minisztériumban. Az egyik a Nyárád menti ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítésére vonatkozó regionális fejlesztési terv.

„Többéves munka után sikerült az első részt aláírni, ugyanakkor előkészíteni a munkálatokat úgy, hogy akár el is lehessen kezdeni a következő napokban. A projektnek köszönhetően az egész Nyárád mentén lehetne biztosítani a vízellátást. A vízvezetékek 4 községet, 19 települést és közel 8500 lakost érint” – közölte Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette, a beruházás összértéke több mint 130 millió lej, és sikeres kivitelezése esetén jelentős életszínvonal-növekedést jelent az érintett régiókban. A beruházás 92 százaléka vissza nem térítendő támogatás, a helyi önkormányzat a beruházás 2 százalékát kell finanszírozza, míg 6 százalék a szolgáltató, Aquaserv Invest hozzájárulása.

A szerző felvétele

Péter Ferenc tudatta, az Anghel Saligny vidékfejlesztési programban aláírták a Maros megyei támogatásokat összegző jegyzéket. Ebben több mint 150 millió lejt biztosít a szakminisztérium Maros megyének a víz- és csatornahálózat bővítésére. Ezeknek a terveknek a megvalósítását abban a pillanatban el lehet kezdeni, amikor az önkormányzati vezetők leteszik a dokumentációt, mondta a tanácselnök.

Közölte azt is, hogy csütörtökön a Környezetvédelmi, Erdészeti és Vízügyi Minisztérium két szakembere látogatott Maros megyébe, hogy felkészítőt tartson a polgármestereknek arról a várható pályázati kiírásról, amelyben a települések vízgazdálkodási beruházásaira lehet támogatást nyerni. Az első pályázat egymilliárd eurós költségvetést biztosít a víz- és csatornahálózatok építésére, bővítésére, valamint a kisjövedelmű családok részére biztosít finanszírozást arra, hogy tudjanak rácsatlakozni a hálózatra. A második pályázat az ivóvíz- és szennyvízvezeték bővítésére vonatkozik a kétezerő főnél nagyobb községek számára, továbbá a 2000 fő alatti községek is támogathatók szennyvízkezelő rendszerek és vízhálózat kiépítésére.

Sipos Levente, az Aquaserv vezetője elmondta a Nyárád menti ivóvíz- és szennyvíz-hálózat kiépítésére megítélt összeg nem fedi le a teljes Nyárád mentét. A több mint 130 millió lejes beruházás során négy községben (Nyárádkarácsonyon, Ákosfalva, Székelybere és Nyárádmagyarós) közművesítenek. A finanszírozási szerződés hétfői aláírása után, kedden már a kivitelezési szerződéseket is elkezdték aláírni – tette hozzá Sipos Levente. Hangsúlyozta, már elbírálás alatt áll egy második fejlesztési terv is, ami Marosludas, Mezőméhes és Mezőgerebenes belvízproblémáinak megoldására vonatkozik. A két fejlesztési terv végrehajtásának határideje 2023 vége.

Ötvös Koppány-Bulcsú, a Maros Megyei Múzeum igazgatója kifejtette, szerdán aláírták Mikháza régészeti parkja fejlesztésének a finanszírozási szerződését. Az Országos Helyreállítási Terv által támogatott, 2,1 millió euró értékű beruházás során egy látogatóközpont és egy kutatóközpont épül a mikházi régészeti parkban.

Ugyancsak szerdán írtak alá két másik Maros megyei nyertes projekt szerződését is, az egyik a segesvári vár, a másik a gernyeszegi Teleki-kastélyra vonatkozik, mindkettő a helyreállítási terv támogatásából újul meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?