Egyszerre éreztünk belenyugvást, bizonytalanságot, reménykedést és ezek keveredését legutóbbi parajdi látogatásunk során. A székelyföldi települést a sóbányája vízzel való föltelésének fél éves évfordulója alkalmából kerestük fel. A parajdiak dolgoznak, dolgoznának, és várják, hogy mit hoz a jövő. Utóbbit egyre bizonytalanabbá teszi a sóbánya jövője és a bánya alkalmazottainak sorsa, akikkel tárgyalásokat kezdett a helyi vezetőség a munkaszerződések felbontásáról.

Nem is lehetett volna az alkalomnak megfelelőbb időjárásban nekivágni legutóbbi, csütörtöki parajdi látogatásunknak. Csíkszeredától szomorú, földig lógó, ólmos színű esőfelhők kísérték utunkat, a szürke tájban álmosan fogadott a hajdan sóbányájáról híres település. A bányakatasztrófa óta megváltozott itt az élet.

Első utunk a Sószorosba vezetett, nem véletlenül. Amennyiben itt a jövőben elkészül a települést védő gát és a záportározó-rendszer, amelyek engedélyeztetése már folyamatban van, akkor átalakulhat a még torzójában is fenséges látványt nyújtó szurdokvölgy. Az egykor számos természetjárót vonzó, ám a bányakatasztrófa óta a látogatók elől elzárt szoros sorsára még visszatérünk, ám ezúttal a település felé vettük az irányt, lássuk, „mi újság”?

Semmi! Válaszolta meg az első megszólított hölgy, akivel egy újonnan nyíló ajándéküzletben álltunk szóba. Igen, nem tévedés, új üzletet is találtunk a számos bezárt egység mellett! Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a tulajdonosok azt az üzletet próbálják pótolni, amelyik egy augusztusban kitört tűzvész során szinte teljesen megsemmisült. Az ajándéktárgyakat és sótermékeket gyártó, forgalmazó vállalkozás új boltja fölött már színesen villog a nyitvatartást jelző tábla, ám bent még „érezni lehet a festék illatát”, valamint a polcok egy része is árufeltöltésre vár.

Az üzletben szorgoskodó hölgy éppen színes kávéscsészéket csomagol, érdeklődésünket széles mosollyal fogadja, ám szavai mögött ott lapul a keserűség és a bizonytalanság. Az őszi utószezon gyakorlatilag teljesen elmaradt. A korábbi években ebben az időszakban szokás szerint nagy számban érkező magyarországi látogatók most nem indultak útnak, vagy egyszerűen nem álltak, állnak meg Parajdon. Szemléltetésképpen elmondta: a látogatásunkat megelőző szerdai napon egyetlen egy ember látogatott be az üzletbe…

Ennek ellenére dolgoznak, férje sótermékeket készít, gyarapítják az árukészletet. Pedig optimizmusuk, tenniakarásuk mögött nincsenek reményre okot adó folyamatok, legalábbis ami a vendégek érkezését illeti a jövőben. Ezen az sem segít, hogy „elkezdtek valamit a kuglipályán”.

Mint megtudtuk, a bezárt sóbánya közelében található tekepályáról van szó, ahol a Salrom alkalmazottai napok óta dolgoznak egy sószoba kialakításán. A létesítmény elvileg alternatívát jelenthet a sóbánya kezelőközpontjának, ám beszélgetőtársunk gyorsan leszögezi: kicsi. Ezt erősítette meg néhány, a Salrom munkaruháját viselő féri, akiket a sóbánya irodaházainak közelében szólítottunk meg. Mint elmondták, jelenleg is villanyszerelők dolgoznak az épületben, de részletekkel nem tudtak szolgálni.

Az említett épület közvetlen közelében található az úgynevezett Erzsébet-táró bányarész bejárata is. Az évtizedekkel ezelőtt lezárt tárna néhány héttel ezelőtt vetődött fel, mint lehetséges látogatóközpont helyszín. A bányászok neki is fogtak a tárna iszapmentesítésének, kitakarításának, ám ottjártunkkor csak a lezárt bejárat fogadott, mozgásnak semmi nyoma. A Salrom bukaresti (azóta menesztett) vezetősége korábban a Maszol érdeklődésére azt írta: a vállalat műszaki-gazdasági tanácsa (Consiliul Tehnico-Economic) jóváhagyta az Erzsébet-táró (Galeria Elisabeta) iszapmentesítésére, a szivárgó vizek összegyűjtésére és a bejárat rehabilitálására vonatkozó műszaki dokumentációt.

„A vállalat fontolóra vette egy új bányászati szint megnyitásának lehetőségét a meglévő kitermelési területen, amelynek végső célja egy rekreációs, turisztikai bázis létrehozása lenne. Ez az új szint az elárasztott bányatérségek vízszintje fölött, a lelőhely északkeleti részén (a Telegdy-akna térségében), a régi bányák területétől távol helyezkedne el” – közölték korábbi levelükben. Hozzátették: az esetleges fejlesztéssel kapcsolatosan megkezdődtek a kutatási-tervezési szerződés megkötésére irányuló eljárások.

Nos, lehetséges, hogy elindultak ezek a folyamatok, ám a megszólított bányászok csupán a létbizonytalanságról tudtak beszámolni. Látogatásunkat megelőző napon tartott a sóipari vállalat helyi vezetősége gyűlést az alkalmazottaknak. A megbeszéltekről nehezen fogalmaznak meg konkrétumokat, ennek az az oka, hogy ők maguk sem látnak sokkal tisztábban. Az biztosnak tűnik, hogy a sóbánya alkalmazottait „sávokban” küldik el munkanélküli segélyre, pontosabban úgynevezett „șomaj technic-re”. Aki dolgozik, az a még meglévő só árukészletnél tevékenykedik, például sóbrikettet zsákol, de a villanyszerelők éppen a szemben lévő, már említett tekepályán dolgoznak a sószoba kialakításán.

A munkaszerződések felbontása is szóba került, konkrétumként annyi hangzott el, hogy azokban a családokban, ahol többen is alkalmazottak, az egyik családtagnak biztosan megszűnik a munkaviszonya. „Mi lesz ezután?” tesszük fel a naivnak tűnő kérdést, a válasz mellbevágó: „elinnen.com”. Így fogalmazott keserűen az egyik megszólított bányász. És hogy hová? Nem tudják. A buszjáratok megritkultak, akinek nincs autója, eljárni sem tud dolgozni, de ha mégis eljárna, akkor az utazási költségek magasak, ráadásul a közeli Székelyudvarhely sem dúskál munkahelyekben. „Lehet menni utcát söprögetni” – mondták.

Alternatíva lehet egy monumentális sószoba

Utunkat folytatva egy szintén új kezdeményezést látogattunk meg. Egy vállalkozó egy hajdanvolt mezőgazdasági telephelyen álmodta meg a világ legnagyobb sószobáját. A kétezer négyzetméteres, egykori gabonatárolókban megálmodott létesítmény a tervek szerint külső-belső játszóterekkel, üzletsorral és a vízzel elárasztott sóbánya klímájához hasonló feltételek között fogadná a látogatókat. A tulajdonos elképzelései szerint a következő turisztikai szezonra megnyitná a kapuit a hatalmas sóterem, amelynek falait zúzott sóval borítanák be. Ottjártunkkor a külső munkálatok zajlottak, az épület szigetelésén dolgozott egy brigád.

A tervezett sóterem más attrakciókkal is kiegészülne, erre a hajdani ipari környezet és az elhelyezkedés is lehetőséget adna. Például adott több száz méter hosszú vágánypár, amelyen akár valamilyen mobilis jármű is helyet kaphatna. Ez lehet a jövő Parajdon: több, egymásra épülő, turistacsalogató idegenforgalmi attrakció, kiegészülve a már működőkkel. Például a wellness-központtal, amelynek megnyitása sem hozott jelentős forgalomnövekedést a településen.

Addig át kell vészelni a téli időszakot, amely hagyományosan is csendesebb szokott lenni Parajdon. Idén minden bizonnyal a korábbiaknál is kihaltabb lesz az egykor nyüzsgő élettel teli üdülőfalu. A jövő bizonytalan, ám nem reménytelen.

A reményt fogalmazta meg Parajd polgármestere is. Mint Nyágrus László a Maszol érdeklődésére elmondta: aktualitást jelent a védőgát és záportározó-rendszer terve, amelynek helyszíni egyeztetése éppen az elmúlt napokban zajlott. A létesítmények elkészítéséhez szükséges engedélyezési folyamat elindult. Ennek keretében a település önkormányzata megkapta az előzetesen szükséges dokumentációkat, amelyben azt kérik, hogy az érintett területi részen próbálják meg beazonosítani a tulajdonosokat. Ezt követően egyeztetést szerveznek a szakemberekkel, akik bemutatják majd, hogy valójában miről is szól a projekt.

Időközben haladtak a turizmusmenedzsment-szervezet (TDM) létrehozásával is. „Ez az irány elindult ebben a nehéz időszakban, rossz időszakban, de mindenféleképpen szükséges. Ehhez lényeges az, hogy ne csak az alaptőke álljon rendelkezésre, hanem források is legyenek. Az elindulás azt jelenti, hogy jelen helyzetben tudjunk különböző turisztikai csomagokat felajánlani a bányán kívül. Az egyik ilyen már a wellness-központ esetében látható volt, próbálunk különböző promóciókat bevinni. Úgy néz ki, hogy az első ilyen működött is. A továbbiakban pedig az az igény fogalmazódott meg, hogy a szállásadókkal is közösen a wellness hogyan tud különböző kínálatokkal előállni. Hiszen arról van szó, hogy ha Parajdra jön valaki, itt maradjon több napot” – mondta a községvezető.

Kiemelte ugyanakkor, hogy megoldásokat kell találniuk a Korond-patakkal kapcsolatosan, hiszen az elkészült csőrendszer mellett nyilvánvalóvá vált, hogy szükséges az új, elterelő meder elkészítése is. A polgámester kitért arra is, hogy az évvégi számadáskor derül ki, hogy mennyivel csökkentek a helyi adóbevételek, hiszen többen fordultak csökkentési kérelemmel a község vezetőségéhez.

„Nagyon rövid és közép távon is azért kell tennünk, hogy visszatérjen Parajdra az igazi élet, de ehhez nagyobb helyreállítások, megvalósítások szükségesek” – osztotta meg Nyágrus László.