Megújul a Tordai-hasadék melletti vendéglátó-övezet

Elfogadta a Kolozs megyei urbanisztikai bizottság a Tordai-hasadék övezeti rendezési tervét. Az átalakítások során az árusok épületei egységessé válnának, a területen lehetőség lesz kempingezni, szabadidős és sporttevékenységekre. A terv megvalósítása hozzájárul a Tordai-hasadék turisztikai fejlesztéséhez – közölte Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.

A Tordai-hasadék övezeti rendezési terve kitér és szabályozza a kereskedelmi-, turisztikai-, kemping- és szabadidős, parkolási területet, illetve a sportolási és gyerektáborokra vonatkozó zónát, valamint a jövőbeli tervezési és fejlesztési irányokat. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke a Maszol megkeresésére elmondta, nem jelenthető ki, hogy megújul a terület, de azt igen, hogy végre szabályozás alá kerül. „Régóta foglalkozunk a Tordai-hasadékkal, ami Kolozs megyének az egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságával, ahol nagyon sok védett növény- és állatfaj van” – mondta az alelnök.

Fotók forrása: Vákár István Facebook-oldala

A hasadékot több százezer turista látogatja évente, ennek nyomán érkeztek a termékeiket kínáló kiskereskedők, szabályozás híján pedig különböző építményekből árultak. Nem csupán az épületek különbözősége hatott esztétikailag rosszul, hanem a kereskedők falakba ütköztek, ha jobb körülmények között szerettek volna dolgozni. Vákár István elmondta, a kézműves mesterek és árusok engedély hiányában még a villanyszolgáltatónál sem tudtak szerződést kötni. Hozzátette: azért nem volt engedélyük, mert nem volt egy fejlesztési terv, ami szerint lehetett volna engedélyeztetni. „Most végre rendezhetjük az itt működő kiskereskedők helyzetét, és a sokféle épület egységes arculatot kaphat, ezáltal is hozzájárulva a népszerű kirándulóhely turisztikai fejlesztéséhez.” Hangsúlyozta, hogy nem a védett övezetben kezdenek átalakításokhoz, hanem a mellette levő területen.

Az övezeti rendezési terv világos rendelkezéseket tartalmaz a Tordai-hasadék tervezésére és fejlesztésre, Mészkő és Magyarpeterd települések irányából. „Már meg vannak határozva az árusok helyei, hogy hol legyenek a teraszok, a kereskedelmi szolgáltatások, a parkolóhelyek, de megszabtuk a sátrak elhelyezésére szánt vagy a kempingezési terület létesítményeinek a helyeit, valamint a szabadidős, akár sporttevékenységekre és gyerektáborokra alkalmas területet is” – jelentette ki az alelnök. „Egy modern, új és a jövőbe néző képet próbálunk ezzel a tervvel a Tordai-hasadék mellé állítani, aminek most már törvény joga van, és a további befektetések, valamint a mostaniak átcsoportosítása is ennek a tervnek a mentén kell történjen” – szögezte le Vákár István. Elmondta, hogy ez nem egy nagy befektetése a Kolozs Megyei Tanácsnak, hanem magának a működésnek a szabályozása miatt fontos, hogy hogyan is működhetnek majd a jövőben a hasadék környéki tevékenységek.

Kérdésünkre elmondta, szem előtt tartják a higiéniai és egészségügyi helyzeteket, ezért közvécéket is elhelyeznek a területen, valamint víz- és szennyvízelvezető rendszert alakítanának ki, a kemping területen akár tisztálkodásra alkalmas helyet is létrehoznak. Hozzátette: olyan létesítményeket nem építhetnek a területre, amelyek nem felelnek meg a környezetvédelmi szabványoknak, viszont illemhelyeket, tiszta folyóvizet mindenképp biztosítani fognak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?