Csütörtöktől három útvonalon közlekednek az új elektromos buszok Marosvásárhelyen

Összesen 32 elektromos autóbusz közlekedik majd Marosvásárhelyen, csütörtökön 14-et kezdtek el használni a 4-es, 18-as és 23-as járatok útvonalán.

A többi 18 elektromos autóbusznak a dokumentációja elkészült, a végleges üzembe helyezésük folyamatban van és március végéig lezárul.

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere a sajtó képviselőinek elmondta, 2020-ban indították el a tömegközlekedés újjászervezését, a cél ugyanis az, hogy minél több marosvásárhelyi lakos válassza a tömegközlekedést. Mint mondta, ezáltal csökkenteni lehet a városi forgalmat és a légszennyezést is.

Fotók: Gönczy Tamás

„A fejlesztési minisztérium pályázatainak köszönhetően a város több pályázatban is sikeres volt. A 32 elektromos autóbusz vásárlása mellett egy egész infrastruktúrát kellett kiépíteni, a töltőállomásokat, magának a közlekedési vállalatnak a platformját is korszerűsíteni kellett. A beruházás ezért jóval nagyobb jelentőségű, mint maga az autóbuszok elindítása. Március a forradalmak hónapja, Marosvásárhelyen a tömegközlekedési forradalmat is a mai naphoz kötjük, hiszen elindul az elektromos buszszolgáltatás és 21. századi körülményeket tudunk biztosítani az utasoknak” – nyilatkozta Soós Zoltán.

Hozzátette, a tömegközlekedés korszerűsítése kibővül majd az elektromos jegyrendszerrel, buszmegállók felújításával, illetve jövő év tavaszától a peremtelepülések bekapcsolása következik, amelynek a folyamata már elindult. Hangsúlyozta, létrejött a regionális közlekedési vállalat, amely átveszi hét Marosvásárhely körüli községnek a tömegközlekedését. Mint mondta, erre a szükséges engedélyeket beszerezték és az Európai Uniós szabályoknak megfelelően egy évet kell várni. Közölte, sajnos ilyen hosszú a határidő, amíg a város megkapja a végleges engedélyt. 2024-re a teljes buszpark megújul, a mostani elektromos buszok mellé 42 új dízel autóbusz, 38 hibrid autóbusz, továbbá még tíz rövidebb elektromos autóbusz is érkezik jövő év elejéig. A marosvásárhelyi buszpark így teljes mértékben megújul – húzta alá a polgármester.

A töltőállomásokkal kapcsolatban közölte, egyelőre két városszéli töltőállomás előkészítése van folyamatban, egy a vegyi kombinátnál, egy pedig a Szabadi úton a város másik végében, ezeknek azonban külön építési engedély kell. „Ezek az úgynevezett gyorstöltők, amelyek fél óra alatt töltik fel az autóbuszt, a buszállomáson a lassú töltők vannak elhelyezve”. A későbbiekben további gyorstöltő állomásokat is létrehoznak, ezek megépítésének előkészítése szinten folyamatban van.

Kiemelkedő mérföldkőnek nevezhető a mostani esemény, hiszen egy teljesen új fejezet kezdetét jelenti Marosvásárhely életében – jelentette ki Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke. A megyeelnök köszönetet mondott a miniszteri csapatnak, valamint a városvezetésnek is, mondván: „közösen olyan dolgokat tudunk megvalósítani, amelyek kézzel foghatóak, láthatóak a város életében”.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes kijelentette, örömteli, hogy egy ilyen átadás jöhetett létre Marosvásárhelyen. „Évekkel ezelőtt is azt mondtuk Marosvásárhely többet érdemel a közigazgatás részéről, a politika részéről. Nem lehet leragadni a tűzoltásnál, kell tudni építkezni. Ezt a célt követve a közösségért kormányozva, a jó ügyet szolgáltuk. Egy városban a közszolgáltatások minősége az egyik legfontosabb dolog, és nekünk az a kötelességünk, hogy az állampolgárok, városlakók számára minőségi szolgáltatást biztosítsunk. A helyi szállítás az a közszolgáltatás, amire minden ember igényt tart, ezért erre különösen oda kell figyelni. Ezt a beruházást így tekintjük, mint ennek az elvnek a konkrét eredménye. A fejlesztések tovább zajlanak, hiszen a legfontosabb, hogy segítséget adjunk azoknak az személyeknek, akik minket ezzel megbíztak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke.

Az Országos Helyreállítási Alapban 958 elektromos autóbusz megvásárlására biztosították a finanszírozást – nyilatkozta Cseke Péter fejlesztési miniszter. A tárcavezető hozzátette, Marosvásárhelyen nem áll meg a munka, hiszen csak a fejlesztési minisztériumnál 13 aláírt szerződése van a megyeszékhelynek, hozzávetőlegesen 30 millió euró értékben.

„Ezekből az összegekből iskolák, tömbházak hőszigetelése és felújítása valósul meg, illetve új lakások is épülnek fiatal szakemberek számára. Fontos részlet az is, hogy legkésőbb 2024 végéig elkészül a marosvásárhelyi jégpálya is, amelynek helyzetét sikerült megoldani” – hangsúlyozta a miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?