Marosvásárhelyen a beruházásokra fektetik a hangsúlyt idén
Elfogadta kedden a városi tanács Marosvásárhely 2023-as költségvetését, az erről szóló egyeztetési folyamat hat héten át tartott – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.
Mint fogalmazott, teljes összhang volt a tanácsban a költségvetésről, ami annak is köszönhető, hogy az előzetes készületeknél figyelembe vették az az igazgatóságok igényeit és a tanácsosok kéréseit.
„Figyelembe vettük a gazdasági valóságot, figyelembe vettük azt, hogy melyek a megfogalmazott célkitűzéseink. A kiegyensúlyozottság arra vonatkozik, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy a város eladósodjon. Marosvásárhelyen a 2021-ben megkezdett fejlesztéseket folytatjuk. Jelentős összegeket fordítunk azokra a célkitűzésekre, amelyeket a hivatalba lépésemkor magaménak vallottam, mint például az oktatás, iskolai infrastruktúra, sport, kultúra, a városi infrastruktúra, a városi és a város környéki tömegközlekedés fejlesztése, korszerűsítése, a közvilágítás javítása” – részletezte a városvezető. Hozzátette, az idei év prioritása marad a tömegközlekedés átalakítása.
„A 2023-as évi költségvetés tervezete 901 millió lej, ami 32 százalékkal több mint a tavalyi évi költségvetés összege, továbbá az elmúlt 30 év legjelentősebb költségvetése. Csak a tavaly 130 millió lejre kötöttünk újabb szerződéseket, amelyeket az idei évben további lehívások fognak kiegészíteni. Az oktatás 16 millió lej támogatást nyert a tavalyi évben, a lakáshálózat fejlesztés 56 millió lejt, a közszállítás 53 millió lejt, a városi mobilitás, bicikliutak 4,2 millió lejt” – sorolta a polgármester.
Állítása szerint Marosvásárhely az elmúlt évben a bevételi részen jelentősen tudott javítani. Mint mondta, 2019-ben mindössze 310 millió lej bevétele volt a városnak, 2020-ban ez az összeg 347 millió lej volt, 2021 végén már 410 millió lejre növekedett a város bevétele, míg 2022-ben már 508 millió lejes bevétele volt a megyeszékhelynek. A beruházások és a javítási munkálatok kiemelt figyelmet érdemelnek: a tömegközlekedés és az úthálózat fejlesztése is – vélekedett Soós Zoltán.
„Jelenleg három iskola felújítása van folyamatban, többek között a Gheorghe Șincai Líceum, a Friedrich Schiller középiskola és nemsokára az Egészségügyi Líceum felújítási munkálatai is elkezdődnek. Emellett több más nagy iskola is megújul. Kezdődik a parkolóház közbeszerzési eljárása a Park Szálló területén, befejezzük a Dózsa György út felújítását és számos nagy munkát fogunk az idén eszközölni” – összegzett Soós Zoltán.
Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere megerősítette, idén prioritást élvez a város tömegközlekedésének fejlesztése. „192 millió lejt költünk a tömegközlekedés korszerűsítésére uniós forrásokból. Emellett mintegy 30 százalékkal nő a szállítási vállalat költségvetése és ezzel együtt a város részéről a támogatás, hiszen kilométer alapú elszámolás van a szállítási vállalat és a polgármesteri hivatal között. A járatok is gyakrabban közlekednek majd az elektromos autóbuszok segítségével”. Hozzátette, 65 millió 400 ezer lej értékben zajlanak olyan megvalósítások, fejlesztések a városban, amelyek érintőlegesen a tömegközlekedés színvonalának a javítását eredményezik.
„A helyi rendőrség vonatkozásában a jelenlét költségvetésének az elkészítésére törekedtünk. A tavalyi évben levált önálló jogi személyiséggel a helyi rendőrség, ez évi 18 millió lejes működési költséget jelent. Ennek köszönhetően nagyobb fejlesztéseket tudnak végrehajtani. Az összegből arra is jut, hogy a jelenlétüket segítő eszközöket tudjanak vásárolni, térfigyelő kamerákat beszerezni, hálózatbővítést megvalósítani” – közölte Portik Vilmos.
A Víkend-teleppel kapcsolatosan az alpolgármester kifejtette, hosszú ideje nem voltak komolyabb fejlesztések, ezért idén többek között a csónakázó medrét kitakarítják, iszaptalanítják.
„A város előrevetített bevétele 901 millió 475 ezer lej, míg a kiadás 925 millió 564 ezer lejre rúg. A különbséget a tavalyi évben megmaradt 24 millió lej fedezi, ezt a törvény is megengedi. A kiadásokból 424 millió lej működési költség, míg 490 millió lej beruházási kiadás” – hangsúlyozta Florin Crăciun gazdasági igazgató.
CSAK SAJÁT