Több mint 70 millió lejből gazdálkodhat idén Szováta

Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere kijelentette: nagy megvalósítás az, hogy már év elején megvan a település költségvetése. Ilyen az elmúlt két mandátumban nem volt –hangsúlyozta a városvezető.

„Szováta város idei összköltségvetése 77 millió 548 ezer lej, ebből beruházásokra 55 millió lejt, míg a fenntartási költségekre körülbelül 23 millió lejt szán a város. A fenntartási költségvetés az összköltségvetés 28 százalékát teszi ki, a beruházási költségek a 72 százalékát, ami ígéretes arány. Reméljük, hogy az eltervezett beruházások nagy részét meg tudjuk valósítani” – közölte a polgármester.

Fotó: Szováta polgármesteri hivatala

Mint fogalmazott, a beruházási oldalon azt az elvet követték, hogy a már elindított fejlesztések megkapják a megfelelő támogatást. A pályázatoknak is köszönhetően a tavalyi év decemberétől közel 20 millió lejjel sikerült növelni a város költségvetését – tette hozzá az elöljáró.

„A város önjövedelme 23 millió 798 ezer lej. Ez azt tükrözi, hogy a saját jövedelemből épphogy a fenntartási költségeinket tudjuk fedezni. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, feltétlenül pályázni kell és különböző alapokból, forrásokat kell hozni a településre. Azok a futó pályázataink, amelyek jelen pillanatban valamilyen kivitelezési fázisban vannak, mint például az Amfiteátrum elkészítése, májusra be kellene hogy fejeződjenek. Mi bizakodunk abban, hogy ez sikerülni is fog. A városközpont, a kulturális központ kialakításán is dolgoznak a megbízott felek. Vannak olyan pályázataink is, amelyeket az országos helyreállítási terven keresztül pályáztunk meg” – részletezte Fülöp László Zsolt.

Mint mondta, a pályázatokat a tömbházlakások, a korház, az iskola hőenergetikai korszerűsítésére tették le, ugyanakkor a zöldenergia kapcsán a közszállítás feljavítására, elektromos buszok, a bicikliút kialakítására is benyújtottak pályázatot. Az Országos Beruházási Alapból tanuszodát, illetve bölcsödét pályázott a város, mindkettő esetében zajlanak a versenytárgyalások – sorolta Fülöp László Zsolt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?