Jelentősen nő Sepsiszentgyörgy költségvetése: idén a fejlesztéseken van a hangsúly
Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén 255 millió lejes költségvetéssel indítja az évet, ami közel 60 millió lejjel több, mint amivel a tavalyi évet zárták, számolt be Antal Árpád. A polgármester szerint a tavalyinál nagyobb költségvetésből idén hangsúlyosabban költenek városfejlesztésre és visszavesznek a rendezvények támogatásából. Úgy alakították ki a város idei költségvetését, hogy egyensúlyban legyenek a működésre és a fejlesztésre szánt összegek. Egyaránt biztosítva lesznek az iskolák és óvodák, az önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézmények és a közszolgáltatásokra szánt működési költségek és a városi infrastruktúra megújítására és az új befektetésekre szánt fejlesztési pénzek. A város idei költségvetését jövő héten szavazza meg a képviselő testület.
Antal Árpád szerint miközben a tavalyinál nagyobbak lesznek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat bevételei, de megnőttek a kiadásai is, ami elsősorban az idei évre beütemezett fejlesztésekben fog meglátszani. Arra a kérdésre, hogy a polgármester mit emel ki a tavalyi évből és az idei tervekből, elmondta: az elmúlt esztendő eredményének tartja, hogy sikerült teljes egészében kifizetni a volt dohánygyár épületének árát. Az ipari műemlék épületegyüttes már az önkormányzaté és ezzel lehetővé vált, hogy új funkciókat adjanak és megtöltsék élettel. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat az elmúlt két évben kétszer 12 millió lejt fizetett a volt dohánygyárért.
Antal Árpád szerint idén a városi mobilitási terv megvalósítása a legnagyobb cél. Ez azt jelenti, hogy egyrészt megérkeznek a megrendelt elektromos autóbuszok és ezzel gyökeresen megújítják a sepsiszentgyörgyi közszállítást, új járatokat indítanak, amelyek lefödik azokat a lakónegyedeket is, ahol most nem jár autóbusz, forgalomirányítási rendszert alakítanak ki, új buszmegállókat hoznak létre. A helyi közszállítási vállalat, a Multitrans számára a szépmezői új telephelyen egy buszdepót építenek, míg a város két végén, a Păiuș David úton és a Gólya utcában két buszterminált alakítanak ki. Ugyancsak a mobilitási terv részeként idén felújítják a város fontosabb utcáinak aszfaltburkolatát és járdáit, így a Csíki, Oltmező, Păius David, Grigore Bălan, Nicolae Iorga és Gyár utcában kezdődnek munkálatok tavasszal, emellett az Olt folyó gátján bicikliutat alakítanak ki.
Jó döntés volt önkormányzati tulajdonban tartani a közszolgáltatásokat
Sepsiszentgyörgy polgármestere arra mutatott rá, hogy jó döntésnek bizonyult, hogy önkormányzati tulajdonban tartották a közszolgáltatási vállalatokat: a Tega köztisztasági vállalatot, a Közüzemek vízszolgáltatót vagy a Multitrans szállítási vállalatot, mivel így a város nem vált kiszolgáltatottá magáncégek zsarolásának.
Rámutatott, hogy az ország számos városában előfordult, hogy napokig nem vitték el a szemetet, nem szolgáltattak fűtést vagy nem volt vízszolgáltatás, mert a szolgáltató magáncégek ezzel próbáltak több pénzt kizsarolni az önkormányzatoktól. Sepsiszentgyörgyön nem voltak és nem is lesznek ilyen esetek, szögezte le Antal Árpád, aki szerint amíg rendben működnek a közszolgáltatások, tiszta a város, elviszik a szemetet az nem tűnik fel a lakosságnak ám azonnal észreveszik ha valami nem működik rendesen.
Jó és rossz kormánydöntések
Antal Árpád emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgyről indult és az RMDSZ által sikerre vitt kezdeményezés eredményeként jelentős támogatást kaptak azok az önkormányzatok, amelyek színházakat és operákat tartanak fenn. Az országos szinten begyűjtött személyi jövedelemadó 2 százalékát osztották ugyanis vissza a saját kulturális intézményrendszert fenntartó településeknek, amiből Sepsiszentgyörgy önkormányzata 10,6 millió lejt kapott a fenntartásában lévő színházak működtetésére. Bár a város ennél többet költ a színházaira, de a kormánytól érkező összeg jelentősen tehermentesítette a költségvetését, mondta a polgármester.
Antal Árpád kritikát is megfogalmazott a kormánnyal szemben, amely úgy biztosított adómentességet az építőiparban, mezőgazdaságban, élelmiszeriparban és informatikai ágazatban dolgozók számára, hogy az ebből származó, országos szinten 1 milliárd euróra tehető bevételkiesés valójában az önkormányzatok költségvetését rövidítette meg.
Hozzátette: gazdasági szempontból fontos az érintettek adómentesítése, ám mivel a személyi jövedelemadóból származó bevételek teljes egészében önkormányzatoknál maradnak, így a kormány népszerű döntést hozott az önkormányzatok kárára. Másrészt ezek a bevételkiesések nem egyforma arányban érintenek mindenkit. Vannak ugyanis települések, ahol például egy nagy pékség vagy húsfeldolgozóban dolgozók személyi jövedelemadója adta a költségvetés jelentős részét, az most elesik bevételeitől, érzékeltette Antal Árpád.
CSAK SAJÁT