Újabb szakaszt adtak át a kalotaszegi vasút nyomvonalát követő kerékpárútból

Átadták a Bánffyhunyadot és Kislakotát összekötő bicikliút újabb szakaszát. Az egykori kalotaszegi vasút nyomvonalán épülő kerékpárút a helyiek és a turisták számára vonzó lehet, írja a Rador hírügynökség.

A most átadott szakasz 3 kilométeres és Kalotaszentkirállyal köti össze Bánffyhunyadot. A bicikliút csatlakozik a Kalotaszentkirályon már megépített 4 kilométeres szakaszhoz, 2023-ban pedig várhatóan átadják az utolsó, Kalotaszentkirálytól Kiskalotáig tartó részt is, mondta Mircea Moroșan, Bánffyhunyad polgármestere.

Mint írtuk, a helyi vasútvonal területe RMDSZ-es javaslatra került át 2019-ben a három kalotaszegi önkormányzat tulajdonába. Ezzel lehetővé vált, hogy az 1998 óta nem működő vasút nyomvonalán közel 15 kilométer hosszú kerékpárutat építsenek ki, európai uniós támogatással.

A Bánffyhunyad és Kalotaszentkirály közötti szakaszt az EU-s források mellett a helyi költségvetésből is finanszírozták. „Ez kiváló eredmény a városunknak, amely egy szabadidős övezet fejlesztését támogatja. A mi szakaszunk mintegy 800 ezer lejes beruházásból épült meg, ennek 30 százalékát fedeztük európai uniós alapokból, 70 százalékát pedig saját forrásból” – közölte Mircea Moroșan.

Az elkészült szakaszt már tesztelték is, egy videó elérhető a Youtube videómegosztón:

A bánffyhunyadi polgármester bízik benne, hogy a kerékpárutat nem csak a Bánffyhunyad környékén élők fogják használni, hanem a hétvégi kikapcsolódásra vágyó kolozsváriak is. Mircea Moroșan bejelentette, hogy a teljes útvonal elkészülése után kérvényezik annak felvételét az európai biciklitúra-útvonalak hálózatába.

Kapcsolódók

Kimaradt?