Hatszázezernél több romániai turistát várnak idén a bulgár tengerpartra

Márciusban csak Nagy-Britanniából és Izraelből érkezett több turista Bulgáriába, mint Romániából.

A szófiai idegenforgalmi minisztérium a tavalyinál jobb nyári szezonra számít idén, írja az economica.net. A szaktárca reményei szerint a turisták száma legalább 4,5 millió lesz, az ágazat 2,3 milliárd euró bevételre számíthat.Fotó: AdobeStock

A balkáni ország idegenforgalmi szakemberei 600 ezernél több romániai látogatót várnak idén a tengerparti üdülőkbe. Ez a prognózis elmarad a tavalyi létszámtól, 2022-ben ugyanis 714 romániai nyaralt a bulgár tengerparton.

Márciusban Románia dobogós volt a Bulgáriába érkező látogatók tekintetében. Az első tavaszi hónapban 10 ezernél több hazai turista kereste fel a szomszédos országot, 55 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ennél többen csak a britek és az izraeliek voltak: 15 ezer, illetve 14 ezer fő.

Kapcsolódók

Kimaradt?