Az elmúlt években megnőtt a fiatal magyar orvosok száma a Zilahi Megyei Sürgősségi Kórházban. Szinte nincs olyan részleg, ahol ne találkoznánk egy-két magyarul beszélő egészségügyi alkalmazottal, akik többévnyi tanulás után visszatérnek a Szilágyságba, hogy itt kezdhessék el orvosi praxisukat. A harmincas évei elején járó dr. Balogh Tibor sebész szakorvos Sarmaságról került a marosvásárhelyi orvosi egyetemre, majd onnan a vásárhelyi és a kolozsvári kórházhoz, de a szíve mindig hazavonzotta, így került 2019 tavaszán a zilahi megyei kórházhoz, bár mint mesélte, Sopronban főorvosi állás is várta. Sebészként hat szakterület tartozik hozzá: az urológia, az érsebészet, a neurosebészet, a gyereksebészet, a plasztika és az általános sebészet.

Ötödik osztályos volt, amikor elhatározta, orvos lesz, bár a családjában senki nem dolgozott az egészségügyben. „Szegény családban nőttem fel, hét év alatt öt gyermek született, a nővéremet korán elveszítették a szüleim, mert megfázva oltást kapott, aminek következtében agyhártyagyulladása lett. Ezt követően született a bátyám, majd én, öcsém, és a húgom. Édesapám a zilahi csőgyárban dolgozott lakatosként, édesanyám háztartásbeli volt. Mi, fiúk olyan csínytevők voltunk, hogy a fél cserepet lehajítottuk a házról – mondta mosolyogva –, ezért apánk sokszor elvitt magával dolgozni, és azt mondta: figyeljetek ide, ilyen zsírban fogtok dolgozni, ide kerültök, ha nem tanultok. Egy ilyen fejmosás után határoztam el, hogy márpedig én »tiszta« munkát választok, és már akkor megmondtam: orvos leszek, mégpedig sebész, mert ott lehet a legtöbbet segíteni. Itt csak két választás van: vagy…vagy. Ez nem olyan terület, hogy ma adok két gyógyszert, és ha nem válik be, akkor holnap mást írok fel” – mesélte dr. Balogh Tibor.

Az iskolában mindvégig jól tanult, a helyi általános iskola elvégzése után a Zilahi Silvania Főgimnázium természettudományok szakára felvételizett sikeresen. Nyaranta Magyarországon dolgozott, mint mondta, bármilyen munkát elvállalt. A középiskolai évek alatt sokat betegeskedett: eltörte a lábát, megműtötték a szemét, orrsövényferdülése miatt gyakran orrvérzése volt, sőt egy alkalommal a fűtetlen bentlakás miatt a veséje is leállt, amivel Kolozsváron kezelték a dialízis központban, ezért a kilencedik osztályt majdnem meg kellett ismételnie a sok hiányzás miatt.

A kórházban, mivel a szüleinek dolgozniuk, gyermekeket nevelni kellett, osztálytársai látogatták gyakran, akik élelmet vittek neki, szórakoztatták. Tizenkettedik osztályban a gyakori orrvérzések miatt elküldték Kolozsvárra orrműtétre. „Hétfő reggel egyedül, alkalmival elmentem a klinikára, megműttettem magam, majd pénteken vonattal hazautaztam, bár addig még nem jöttem Kolozsvárról vonattal, nem tudtam, hol kell átszállni.” Érettségi után be kellett pótolnia az elmaradt felvételi anyagot, ezért három hétig szinte csak tanult, reggel nyolckor felkelt és éjjel kettőig készült a vizsgára, majd barátjával, aki szintén az orvosi egyetemre készült, elment Marosvásárhelyre beiratkozni.

„Mással ment az apja, anyja, mamája, kutyája, macskája. Mi ott álltunk, ketten”. Ekkor már csak az édesapja támogatta „orvosi álmát”. Voltak, akik azt mondták, beteges gyerek, keressen könnyebb megélhetést. A vizsgaeredmény viszont mindent kárpótolta: 10-est írt a felvételin. A nyár hamar eltelt, a szülei szinte természetesnek vették, hogy bejutott, de az egyetemi évek, mint mondta, nagyon nehezek voltak.

„Mivel szegény családból jöttem, mindig sokat kellett tanulnom, bizonyítanom, de már 2006-tól mindig a sebészeten voltam, gyakorlatoztam, önkénteskedtem, ha kellett a beteget kikísértem a mosdóba, sőt egyik év karácsony estéjén ügyeletben voltam, csak 26-án mentem haza Sarmaságra. Megtörtént, hogy három hónapig nem mentem haza, mert anyagilag nem engedhettem meg, de mindig örömmel vittem haza az ellenőrzőm, hogy megmutassam, nincsenek elmaradt vizsgáim” – emlékezett vissza.

Időközben édesapját munkahelyi baleset érte, ezért öccse tizedikes korában otthagyta az iskolát, és munkába állt, hogy a testvérei tanulhassanak. Bátyja Nagyváradon erdészmérnöknek tanult, a húga a Kolozsváron bank és pénzügy szakára járt. Öccse kezdetben Magyarországon dolgozott, de hazajött, és az itteni munkahelye mellett Ilondán esti képzésben elvégezte az iskolát, leérettségizett, majd kurzusokat végzett, és darukezelő, majd minőségellenőr lett a zilahi csőgyárban.

Balogh Tibort 5. évben elért jó eredményei és munkája miatt elhívták Kolozsvárra a kettes sebészetre rezidens orvosnak. „Ott voltam 2013 decemberétől 2016-ig, minden műtétre bementem, hogy lássak, tanuljak valamit.” 2016-ban visszatért 11 hónapra Marosvásárhelyre, majd még két évig újból Kolozsváron dolgozott. 2018-ban szakvizsgázott, és 2019. május 2-án „hazajött” Zilahra, ahol „nem ismertem senkit, csak Futó Róbert sebész kollégámat, akivel még anno Kolozsváron találkoztam. Csak annyit tudtam, hol az osztály, de már az első nap ügyeletesnek tettek, pedig fogalmam sem volt, hogy jussak le a sürgősségire. Aznap beutaltam nyolc beteget, megműtöttem ötöt”. Mint mesélte, ha nem sebész, akkor nőgyógyász lett volna, ha nem orvos, akkor kamionsofőr.

Nem külföldet, hanem a Szilágyságot választotta

Nem bánta meg, hogy nem vállalta el Sopronban a főorvosi állást, mert itthon az emberek értékelik, megbecsülik, ami nemcsak szaktudásának, hanem közvetlen természetének is köszönhető.

„Itt van a családom, itt vannak az ismerősem, barátaim. Engem nem motivál a pénz, ha lehetne másképp fogalmazni, a munkám a hobbym. Amikor bemegyek a kórházba, úgy megyek, mintha hazamennék, pedig megtörtént már, hogy négy napig is bent voltam” – mondja. Humoros, szemei derűt árasztanak, nagyon közvetlen a betegekkel, ha nem értik a diagnózist, vagy a kezelési folyamatot, arra is időt szán, hogy köznyelven, ha kell, lerajzolva magyaráz nekik. „A beteg, az beteg. Vár téged, bízik benned, ezért mindent meg kell tenni a gyógyulásuk érdekében” – vallja.

Orvosként nem tart senkivel távolságot, mint mondja: „addig vagyok orvos, amíg bent vagyok a kórházban, de ott sem teszek különbséget kapus és orvos, nővér és orvos között. Senkivel nem akarom éreztetni, hogy ő kisebb”. A hétköznapokban egyszerű magánember, szívesen segít másoknak, bár legszívesebben Sólyomkőváron tölti szabadidejét: „most a műtőben vagyok, de egy óra múlva már lehet, hogy a traktoron kaszálok, virágokat locsolok, fákat ültetek, metszek, de ha baj van, ott vagyok, segítek, függetlenül attól, hogy abban az időpontban a saját ügyeimet kellene intéznem, mert épp időpontom van valamelyik intézménynél”.

Ellátás a Covid-járvány alatt

A járványidőszakban az első koronavírusos beteg műtése volt a legnehezebb, amit Futó Róbert kollégájával végzett. Az idősebb orvosokat próbálták védeni, ezért főleg a fiatalok „kerültek tűzvonalba”. „Be kellett öltöznünk a steril, egészalakos védőruhába, szemüveggel, s még jóformán be sem értünk a műtőbe, már éreztem, hogy csorog rajtam a veríték, így még a koncentrálás is nehezebben ment. Két óráig tartott az első műtét, s mire kijöttem, már nem éreztem a lábaimat, úgy tűnt, mintha fóliába csomagoltak volna. Sajnos a betegség nem került el engem sem, sőt annyira megbetegedtem, hogy bekerültem a zilahi fertőző osztályra, ahol bár páciens voltam, ha kellett, segítettem infúziót cserélni a kórteremben”.

A járvány kezdetén minden orvos nagyon félt, a folyosón alig álltak le tíz percre konzultálni egy-egy eset kapcsán, de így is sokan megfertőződtek, annak ellenére, hogy a többséget beoltották. Balogh doktor hét hétig nem ment haza szüleihez, pedig közel laknak, „nehogy hazavigyek valamit”.

Sikeresen hajtotta végre a legnehezebb műtétet is

Tavalyelőtt súlyos baleset történt Szilágyzovány és Ipp között, négyen a helyszínen életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek. „Ügyeletes voltam, kevéssel éjfél után csörgött a telefon, hogy négy súlyos sérültet hoznak. Azonnal szóltam, hogy készítsék elő a műtőket, és akiket be lehet hozni, műtős asszisztenst, kollégákat, azokat értesítsék. Az első eset 2.15-kor érkezett, a legsúlyosabbat azonnal megműtöttem, az operáció több mint négyórás volt, de szerencsére mindannyian meggyógyultak, jól vannak” – emlékezett vissza az egykori esetre. Amit viszont sebészként hiányol, és többször is kiemelte, a megyei sebészeten még egy vonalat kellene kialakítani, s bár nyolcan vannak az osztályon, csak egy vonal működik.

Jövőbeli tervek

„Azt szeretnénk elérni, hogy minél több fiatal orvos jöjjön haza kórházainkba, hogy a betegnek ne kelljen Kolozsvárra mennie, mert itt is megtalálja a jó szakembert. Ha mi visszatérünk Kolozsvárról és Vásárhelyről, akkor az azért van, hogy az itteni pácienseket kezeljük, meggyógyítsuk. A következő lépés, amit el szeretnék érni, a főorvosi vizsga sikeres letétele” – mesélte.

Annak ellenére, hogy mint mondta, az orvosi szakma nagyon nehéz, sokévnyi tanulás kell hozzá, ha valaki hivatást érez e téren, álljon ki mellette, bár sokszor nincs szabadidő, és gyakran a nyolcórai munka után is van, hogy csörög a telefon, ha sürgős eset van, vagy ha a műtöttnél komplikációk lépnek fel.

Vigyázzunk az egészségünkre, és tegyünk érte!

Nagyon költséges a mai világban egészségesen élni, sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy csak biotermékeket vásároljanak. Sok a vegyileg kezelt termék, épp ezért az árak között is nagy a különbség. Míg az üzletben egy kilogramm hús 15 lej, addig az otthon nevelté 25 lejnél többe kerül. A legideálisabb az lenne, ha saját termesztésű zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanánk. Viszont, amit mindenki megtehet, pénztárcától függetlenül, az a több mozgás. Az emberek egész nap rohannak, majd miután fáradtan hazamennek, alig várják, hogy az otthoni munka után leüljenek, pihenjenek, de egy fél óra mozgást, sétát, biciklizést mindenkinek be kellene iktatnia napi tevékenységei közé – vallja. 

A másik legfontosabb, amit az egészégért tenni lehet, az a megelőzés. Évente felülvizsgálatra kellene járnunk, még akkor is, ha néhány hónapig várnunk kell. „Nem hiszem, hogy az embereknek ne lenne idejük évente egyszer elmenni egy ingyenes kivizsgálásra. A nőknél nagyon fontos a rendszeres szűrés, az időseknél pedig a felülvizsgálat. Elhiszem, hogy az emberek nem szeretnek orvoshoz járni, de inkább próbáljuk megelőzni a bajt, betegséget, és ha érzem, hogy valami nincs rendben, nem szabad vele várni, hanem addig kell menni, ameddig kivizsgálnak” – fogalmazta meg zárásként a sebész.