Kitartás, fegyelem, szorgalom: háromszoros karate-világbajnok lett a nagyenyedi Joó Sándor

Július 4. és 7. között zajlott a floridai Fort Lauderdale-ban a 10. karate-világbajnokság, amelyen Joó Sándor három aranyérmet szerzett. A fiatal sportoló első helyet nyert kata shotokan junior egyéniben (18–20 év közöttiek), és két érmet a válogatottal felnőtt kategóriában (kumite team shobu sambon és kumite team rotation). Ezekhez két ezüstérem is társult kumite shobu sambon junior egyéniben és kata team felnőtt kategóriában. A versenyen 1470 sportoló vett részt 34 országból. A megmérettetésen Románia is kiválóan szerepelt, az összesítő táblán 141 éremmel a második helyen végzett. A tehetséges fiatal a Bethlen Gábor Kollégium idei matematika-informatika szakos végzőse, a sportban való felkészülését szülővárosában, a Dojokan Activ klubnál kezdte, egy éve pedig a kolozsvári Politehnicához igazolt. A versenyről való hazaérkezésének másnapján készségesen válaszolt a Maszolnak.

– Nemcsak sikeres sportoló vagy, hanem kiváló tanuló is, az érettségi átlagod meghaladja a kilencest. Hogyan lehet mindenben ilyen jól teljesíteni?

– A verseny eléggé igénybe vett, hiszen a sportesemények és az érettségi időben közel estek egymáshoz. Közvetlenül az érettségi előtt, május utolsó napjaiban zajlott az országos karatebajnokság, amelyen az volt a tét, hogy ki jut be a válogatottba. Aztán hetente háromszor mentem Kolozsvárra edzésekre, az érettségire az edzések előtt tanultam, de sokat számított az, hogy az évek során soha nem hanyagoltam el a tanulást, így nem az utolsó pillanatban kellett összekapkodnom az anyagot.Joó Sándor a pódiumon | Fotó: Joó Sándor személyes archívuma

– A sporteredmények is fokozatosan születtek meg, a megyei média akkor figyelt fel rád jobban, amikor 2020-ban Fehér megye legsikeresebb sportolójává választottak, emellett a 2021-es Fehér Megyei Magyar Napokon Novák Károly Eduárd sportminiszter elismerő oklevélben részesített. Felsorolnád az előző legfontosabb teljesítményeid?

– A legfontosabbakkal kezdeném: kétszer voltam kata világbajnok egyéniben, a 14-15 éves korcsoportban, először 2017-ben az olaszországi Montecatini Termében, majd 2019-ben Pozsonyban. Utóbbi városban a válogatottal is világbajnoki címet szereztünk kata csapatversenyben. Nagyon sikeres volt a tavalyi világbajnokság, amelyet Kolozsváron szerveztek szeptemberben, itt háromszor álltam a pódium legfelső fokára a csapattal (kumite team sanbon és kumite team rotation 18–21 év, illetve kata team 21+ kategóriákban), egyéniben pedig bronzérmes lettem a kata 18–21 éveseknél.

Európa-bajnoki címeim is vannak, visszafele haladva az időben könnyebben eszembe jutnak: 2019-ben Dániában, Odensében elsők voltunk a csapattal kumite team shobu sanbon, másodikak a kumite team rotation, illetve a kata team kategóriában a 16–17 éveseknél. 2016-ban és 2017-ben is volt Európa-bajnokság Kolozsváron, ahol mind a kétszer aranyérmet szereztem kata egyéniben, 2016-ban pedig Olaszországban, Montechiariban is Európa-bajnok voltam ugyanebben a kategóriában, 13-14 éves korcsoportban. Emellett összesen tízszer lettem országos bajnok.

– Megpróbálnád röviden leírni ezeket a sportokat?

– Ezek mind a karate ágai, a kata bemutató gyakorlatokból áll, itt a technika tisztasága, a gyorsaság, az erő számít, a kumite ellenféllel történik, ez már kontaktsport. A kategóriákat év és testsúly szerint határozzák meg.Joó Sándor

– Mióta űzöd ezt a sportot?

– Ötévesen kezdtem, édesapám keltette fel érdeklődésem e sport iránt, ő vitt el a híres Nicu Crăciunhoz. Az első edzés nem tűnt a legkellemesebbnek, rögtön ott is akartam hagyni, de édesapám biztatására mégsem adtam fel. A gyerekeknek épp ezt üzenhetem: ne adják fel könnyen, a szülőknek pedig, hogy ne féljenek egy kicsit szigorúnak lenni, amikor a gyermekük bátortalan.

– Mi szükséges ahhoz, hogy ilyen kiváló eredményeket érjen el egy sportoló?

– Legfontosabb a tehetség, aztán a kitartás, a fegyelem, a szorgalom és az is lényeges, hogy tehetséges legyen az edző, legyenek eredményei. Engem Enyeden Nicu Crăciun edzett, aki sok bajnokot nevelt, a hazai karate bírói bizottság elnöke és nemzetközileg is a legfelsőbb fokozattal rendelkező bíró. Valamivel több mint egy éve, amióta bekerültem a válogatottba, a kolozsvári Kerekes Éva Enikő az edzőm, ő is szenzációs, sok világbajnok került ki a kezei közül.

– Mire tanított ez a keleti harcművészet?

– Meggyőződésem, hogy sok tekintetben fejleszti a személyiségem és olyan dolgokra tanít, amelyek a mindennapokban is állandóan segítenek. A legfontosabbak a kitartás, a fegyelem, a céltudatosság, ezeket a tulajdonságokat az évek során fejlesztettem ki láthatatlanul. Sokat számít az is, hogy biztonságérzetet nyújt, emellett kiegyensúlyozottnak érzem magam. Amikor kisebb voltam, izgultam a versenyeken, de most már nem. Soha nem hiányoztam az edzésekről, csak az érettségi alatt, de már alig bírtam ki, annyira hiányoztak. És a karate megtanít civilizáltan viselkedni is, ezt már a legelső edzéseken megkövetelik az edzők.

– Mik a jövőbeli a terveid?

– Ezen a héten zajlik a felvételi, a Kolozsvári Műszaki Egyetemen szeretnék továbbtanulni. És természetesen a kincses városban folytathatom a sportpályafutásom, itt kiváló feltételek vannak a további fejlődésemhez.

Felvettük a kapcsolatot Joó Sándor edzőivel is, mindketten rendkívül elismerően nyilatkoztak a fiatal sportolóról. Kerekes Éva Enikő edzőt Joó Sándor elhivatottsága lepte meg, az a nem mindennapi erőfeszítése, hogy hetente háromszor elment Kolozsvárra edzeni, ugyanakkor az érettségin is kiválóan teljesített. A szakember szerint, ha így folytatja, Sándor a jövőben is éremesélyes lesz. Nicolae Crăciun hangsúlyozta: már hatéves korában felfigyelt rá, első perctől látszott, hogy tehetséges, aztán kiderült, hogy szorgalmas is. Mivel Nicolae Crăciun 1984 óta űzi ezt a sportot és 1990-től évente 100-120 gyereket edz, nem nehéz kiszűrnie az ígéreteseket, Sanyikáról pedig nagyon korán megállapította, hogy ezek közé tartozik. A nagyenyedi edző portálunknak hozzátette: több tucat világ- és Európa-bajnokot nevelt, az országosokat már nehéz számon tartania, de a legkiválóbb teljesítményeket a magyar gyerekekkel érte el, mert úgy tűnik, ők kitartóbbak, komolyabbak, következetesebbek, másfajta otthoni neveléssel érkeznek az edzőterembe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?