Szórványban sincsenek elveszve – sporttal szólították meg a fiatal magyarságot

Két évre nyúlik vissza, hogy a Hunyad megye, én így szeretlek közösségépítő kezdeményezés elindult. A hegyi túrák és a piknikek szervezése mellett sporttal is csábítják a környékbeli magyarságot, az algyógyi focikupájuk pedig mára már kinőtte magát.

Az Erdélyi-érchegység lábánál fekvő Algyógyról (Geoagiu) tudni kell, hogy bár egy ötezer fős település, mára már csak hét magyar él ott. A Hunyad megyei település viszont ismert – elsősorban a feredőgyógyi (Geoagiu-Băi) termálvizeiről ismert fürdőhelyről, de számos más idegenforgalmi látványosság is csábítja a látogatókat, tudtuk meg Aknai Szilárdtól, az Algyógyi Ifjúsági Központ vezetőjétől.

Egy maroknyi csapattal közösen ő szervezi ugyanis az Algyógyi Focikupát, amely immár a második kiírásához érkezett. A kezdeményezés voltaképp két évvel ezelőtt indult. A Hunyad megye, én így szeretlek Facebook-oldallal kezdődött, amelynek célja, hogy „magyar szemmel népszerűsítsék” a szórványvidék látványosságait. Bár tervezik, még nem jutottak el odáig, hogy mozgalmukat egyesületként is bejegyezzék, eseményeket viszont rendszeresen szerveznek. Hegyi túrák, piknikek gyűjtik össze a környékbelieket. Tavaly fogalmazódott meg a gondolat, hogy sporttal hozzák be a fiatal magyarságot is, idézte fel Aknai.

Fotó: Hunyad megye, én így szeretlek/Aknai Szilárd

Az első focikupára négy csapat nevezett be, egy-egy kolozsvári, Zsil-völgyi, szászvárosi és dévai alakulat. „Minimális” esemény volt, ahogyan azt Aknai megfogalmazta, de sikeresnek bizonyult és a pozitív visszajelzések nyomán idén is megszervezik. Egész pontosan október 19-én, azaz szombaton várják Alsógyógyra a jelentkezőket.

A torna pedig kinőtte magát: idén hat csapat, egy Zsil-völgyi, egy szászvárosi, két dévai és két kolozsvári együttes nevezett be. Fejlődik a rendezvény, miközben a bográcsozást és a Miklós Gyuri gitárestet idén sem hagyták ki a programból, az egy előadással is bővült. Jaskó Miklós kolozsvári történész beszél majd az Aranycsapatról. Körülbelül kilencven részvevő lesz, ecsetelte a szervező. Átlagosan 30-40 évesek, de ezúttal egy-egy fiatal csapat is pályára lép majd Kolozsvárról és Déváról. „Nagy teljesítmény, hogy meg tudtuk szólítani a fiatalokat. A dévai fiatalok tavaly még vegyes csapatban szerepelnek, de idén úgy döntöttek, hogy külön indulnak” – mondta.

Fotó: Hunyad megye én így szeretlek

Nem egyszerű ugyanakkor a szórványban ilyen sikereket elérni, de már a kezdetektől számítottak a környékbeliekre is. Aknai elmondása alapján rendezvényeik körül immár kialakult egy szoros közösség. Nagyjából 25-30-ra tehető azoknak a száma, akiket a baráti környezet, a családias hangulat visszacsábít a különböző programokra.

A Medgyesen született Aknai Szilárd egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, de nem maradt ott. „A szórvány a szívem csücske” – vallotta be. A szórvány ugyanis tele van kihívásokkal. Az algyógyi helyszínválasztás ugyanakkor szerencsésnek bizonyult, jómaga is elismerte, hogy közrejátszik a sikeres közösségépítésben. Ott található például Erdély legrégebbi körtemploma, a híres rotunda, emiatt könnyű oda összegyűjteni az embereket.

Kulturális eseményeket is szerveztek már és ezután is szeretnének. Mindezt szponzorok és különösebb támogatás nélkül, jobbára saját zsebből vagy ahogyan a focikupa esetében, nevezési díj ellenében. Általában 3-4-en, közeli barátok összeülnek és kitalálják. A hír pedig messze terjed, még Arad és Maros megyékből is voltak részvevők a túráikon. Azt nem tudná megmondani, hogy a szórványvidék régi focikupái miért „maradtak el” az évek során, de reméli, hogy az ő kezdeményezésük nem ütközik majd akadályokba. Minden esetre egyelőre úgy látja, hogy van rá igény.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?