Hazahozták Szerbiából a napok óta keresett három gyermeket

Péntek reggel hazahozták az országba Szerbiából a három Hunyad megyei gyermeket az apjukkal együtt, akit jelenleg is kihallgatnak a román hatóságok - közölték a G4Mediával román rendőrségi források.

Mint arról beszámoltunk, csütörtökön Szerbiában találtak rá a Hunyad megyei Szentandrásról eltűnt három gyermekre, akik az apjukkal voltak.Illusztráció: Román Határrendőrség Adrian Marţian, illetve három gyermekét, Adriana, Antonia és Adrian Marţiant hétfő óta keresték a hatóságok. Eltűnésüket az apjuk jelentette, miután a bébiszitter értesítette őt arról, hogy nem találja a gyermekeket. A hírhedt üzletember, az UTA volt tulajdonosa és Adrian Mutu korábbi üzlettársa már legalább két éve pereskedik volt feleségével a gyermekek elhelyezése kapcsán.

A bíróság döntése nyomán kiemelték a családból a gyermekeket, de azok állítják, hogy azok az apjukkal szeretnének élni. A férfi ellen viszont távolságtartási végzés van érvényben.

Egy korábbi viszonyából született 33 éves fia korábban azt mondta, hogy Adrian Marțian rendezte meg a gyermekek elrablását. Kedd délután megjelent a közösségi médiában egy videófelvétel, amelyen a gyermekek azt állítják, hogy nem akarnak az anyjukkal lakni, az apjukkal kívánnak maradni. Később egy másik felvétel került nyilvánosságra, amelyiken a gyermekek már az apjukkal láthatóak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?