Megtalálták a Hunyad megyében eltűnt testvéreket

Szerbiában találtak rá a Hunyad megyei Szentandrásról eltűnt három gyermekre, akik az apjukkal voltak – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.

Az Agerpres beszámolója alapján Adrian Marţian, illetve három gyermeke, Adriana, Antonia és Adrian Marţian Nis város rendőrségének felügyelete alatt vannak. A szerb belügyminiszter arról tájékoztatta a román belügyi tárca vezetőjét, hogy a három kiskorú nincs veszélyben.

A Román Rendőrség köszönetet mondott a szerbiai rendőrségnek, valamint a bel- és külföldi partnerintézményeknek az ügy kezelésében nyújtott segítségért.

Illusztráció: Román Rendőrség

Emlékezetes, hogy a három gyermeket hétfő óta keresik a hatóságok. Eltűnésüket az apjuk jelentette, miután a bébiszitter értesítette őt arról, hogy nem találja a gyermekeket. A hírhedt üzletember, az UTA volt tulajdonosa és Adrian Mutu korábbi üzlettársa már legalább két éve pereskedik volt feleségével a gyermekek elhelyezése kapcsán.

A bíróság döntése nyomán kiemelték a családból a gyermekeket, de azok állítják, hogy azok az apjukkal szeretnének élni. A férfi ellen viszont távolságtartási végzés van érvényben. Egy korábbi viszonyából született 33 éves fia korábban azt mondta, hogy Adrian Marțian rendezte meg a gyermekek elrablását. Kedd délután megjelent a közösségi médiában egy videófelvétel, amelyen a gyermekek azt állítják, hogy nem akarnak az anyjukkal lakni, az apjukkal kívánnak maradni. Később egy másik felvétel került nyilvánosságra, amelyiken a gyermekek már az apjukkal láthatóak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?