Őrizetbe vették az eltűnt testvérek apját

Kihallgatták, majd őrizetbe vették pénteken Adrian Marțiant, miután hétfőn eltűnt gyermekeivel együtt reggel visszahozták Szerbiából Romániába. A vállalkozót illegális határátlépésben való részvétellel, a kiskorúak elhelyezésére vonatkozó határozat megsértésével és a hatóságok félrevezetésével gyanúsítják.

Rengeteg még a kérdőjel ebben az ügyben, amelynek előzményei évekre nyúlnak vissza. Ismeretes ugyanis, hogy a három kiskorú eltűnését megelőzően a szülők bő két éven át pereskedtek egymással. Gyermekelhelyezési perek és büntetőperek is zajlottak kettejük között úgy Romániában, mint Spanyolországban. Az apa ellen távolságtartási végzést adtak ki, de gyermekei Hunyad megyei otthona mellé, egy lakókocsiba költözött. Ismert személyről van szó, hiszen az UTA futballklubjának volt korábban a tulajdonosa, de egyebek mellett Adrian Mutu egykori üzlettársaként is cikkeztek már róla.

Illusztráció: Pixabay

Ő volt az, aki a gyermekek eltűnését a rendőrségen jelentette azután, hogy a bébiszitter hétfőn felhívta, hogy nem találja őket. Csakhogy Adrian Marțian egy korábbi kapcsolatából született, felnőtt fia mindvégig őt gyanúsította meg a rablás megrendezésével, miközben a hírhedt vállalkozó a volt feleségét vádolja ugyanezzel. Előbb kedden jelent meg egy videófelvétel a gyermekkel, amelyen a nagyobbik lány azt mondja, hogy elrablóik az anyukhoz akarták vinni, de ők az apjukkal szeretnének élni. Azt is közölték, hogy az emberek akikkel vannak jól bánnak velük és elviszik az apjukhoz. Mielőtt csütörtökön Szerbiában megtalálták őket egy másik videófelvétel is megjelent. Azon már az apjukkal vannak.

A hatóságok próbálják kideríteni, hogy a gyermekek hogyan juthattak át az országhatáron külföldre. Kihallgatták a gyermek anyját, a bébiszittert és most már Adrian Marțiant is, aki szerint a gyermekek eltűnésétől kezdődően gyanúsítottként kezelték. Az Observatornews.ro alapján, amikor reggel visszahozták az országba azt mondta, hogy olaszul beszélő külföldiektől kapta vissza a gyermekeit, de azok a volt felesége és annak szeretője megbízásából rabolták el őket a Hunyad megyei Szentandráson található házból. Ügyvédje, Eugen Iordănescu az újságíróknak az állította, hogy nem tudja, hogy melyik országban történt a gyermekek átadása, csak annyit, hogy külföldön. Az apa állítólag azt mondta a rendőröknek – még amikor Szerbiában volt –, hogy az emberrablók felkeresték és megállapodott velük. Azt mondta, hogy Oroszországba költözik velük.

A 7, a 9 és a 11 éves gyermekeket jelenleg az állam gondjaira bízták Adrian Marțian szerint eddig is az államra bízták őket, ha vigyáztak volna rájuk akkor nem kerültek volna ebbe a helyzetbe. Azt is mondta, hogy nem akart sehova se menni, de nem hagyhatta cserben a gyermekeit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?