A dél-erdélyi szórványközösség építőit díjazták a Hunyad Megyei Magyar Napokon

Szombaton kezdődött a 12. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. A dévai vár alatt szervezett eseményindító ünnepségen átadták a Barcsay Ákos-díjakat, amellyel a dél-erdélyi szórványközösségekben dolgozó, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személyek tevékenységét ismerik el, közölte Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája.

A „Jelen vagyunk” mottóval megszervezett 12. Hunyad Megyei Magyar Napokat Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, a magyar napok főszervezője nyitotta meg, majd tolmácsolta Winkler Gyula EP-képviselő üzenetét, aki nem lehetett személyesen jelen a szombati megnyitón. „A közösségi élet hiánya, a bezárkózás mindenkit megviselt. Erre kínálunk most gyógyírt a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvényeivel, hiszen tavaly csak a virtuális világban ünnepelhettünk. De most – hála Istennek – lehet találkozni, örvendeni egymásnak, fogadni tudtuk barátainkat Székelyföldről és Vas megyéből. (...) Szép és sokféleképpen értelmezhető idei jelmondatunk, a Jelen vagyunk! A magyar napok egyik fontos eseményére, a Nyugati Jelen évfordulós ünnepségére is utal. Sok lapszámot kívánok a szerkesztőségnek, és azt, hogy biztosítsák Hunyad megyében az írott magyar betűt még hosszú-hosszú éveken át, így szolgálva szórványközösségünket.” – üzente az EP-képviselő. 

A megnyitón a dél-erdélyi szórványközösségben példaértékű munkát végzőknek járó Barcsay Ákos-díjakat Kacsó-Doboly Izabella ifjúsági államtitkár, Pogocsán Ferdinánd, Déva alpolgármestere és Kelemen Attila parlamenti képviselő adta át, méltatva a kitüntetteket.A 2021-es Barcsay-díj kitüntetettjei | Fotó: winklergyula.ro

A civil szféra díjazottja dr. Bende Barna, a vajdahunyadi Dr. Alexandru Simionescu Kórház orvosigazgatója, aki aradi születésű, Temesváron végezte egyetemi tanulmányait, egy rövid bukaresti kitérőt leszámítva, végig Vajdahunyadon gyakorolta orvosi hivatását. Mint elhangzott, neve jól ismert a szakmában, szakterületének egyik legjobb specialistája, a Hunyad megyei magyarok azonban közösségi emberként is ismerhetik, hiszen „ő az az ember, akire mindig lehet számítani”. Feladatot vállalt az RMDSZ-ben is, mindeközben a vajdahunyadi kórházat menedzserként a régió legmodernebb kórházává fejlesztette.

Egyházi kategóriában nagytiszteletű Rátoni Csaba, dévai református lelkipásztor vehette át a kitüntetést, aki Déván 2016-tól szolgál, az igehirdetési feladatok mellett nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására, a közösség erősítésére. A laudáció szerint családjával együtt rendszeresen jelen van a város magyar vonatkozású eseményein, emellett a templom újítása, az orgona javítása, a parókia bővítése, bölcsődeépítés, a környező települések református templomainak restaurálása, a dévai református temető feltérképezése, és egy kápolna építése fűződik a nevéhez.

Pedagógus kategóriában Balázs Amália, a petrozsényi Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium magyar tagozatért felelős aligazgatója vehette át a díjat. A lupényi születésű tanítónő „mindvégig fáradhatatlan lendülettel és hittel tevékenykedett és tevékenykedik ma is az anyanyelvi oktatás érdekében, egy olyan közösségben, ahol meg kell harcolni a magyar szóért a mindennapokban”. Balázs Amália tanítóként, intézményvezetőként és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége területi alelnökeként, nem utolsó sorban anyaként gondoskodott a közösség jövőjéről, a magyar nyelv és kultúra továbbörökítéséről, hangzott el a méltatásban.

A 12. Hunyad Megyei Nagyar Napok szeptember 26-ig tart, az eseményket Déván, Vajdahunyadon, Lupényben, Piskitelepen, Hátszegen, Pusztakalán-Sztrigyszentgyörgyön, Brádon, Petrozsényben és Petrillán szervezték meg. A program az esemény Facebook-oldalán olvasható.

(Címlapfotó: a Hunyad Megyei Magyar Napok Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?