Szeptemberben tartják meg a 12. Hunyad Megyei Magyar Napokat

Szeptember 18-26. között tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Hunyad Megyei Magyar Napokat. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének Állandó Tanácsa szerda délutáni ülésén véglegesítette a rendezvénysorozat programját.

„Minden évben egy mottó köré szervezzük a magyar napokat, idén a Jelen vagyunk mottót választottuk. Ennek is többrétű az üzenete, egyrészt jelzi, hogy ismét megmutatkozunk mi, Hunyad megyei magyarok, bemutatjuk kultúránkat, hagyományainkat. Másrészt benne van az is, hogy idén újra személyesen lehetünk jelen a rendezvényeken. Nem utolsósorban a Jelen vagyunk mottó arra is emlékeztet, hogy idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Nyugati Jelen Hunyad megyei szerkesztősége, mi pedig örömmel vettük Gáspár Barra Réka szerkesztő felkérését, hogy együtt ünnepeljünk” – tájékoztatott Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, a magyar napok főszervezője. 

„A nyár folyamán számos kulturális rendezvényre került sor Hunyad megyében, a szépszámú érdeklődés azt is jelzi, hogy a több mint egy éves bezártság után az emberek igénylik a találkozási lehetőséget, a közös ünnepeket, kulturális élményeket. Tavaly csak virtuális térben lehetett megtartani a magyar napokat, idén viszont ismét találkozhatunk személyesen, jelen lehetünk a rendezvényeken, visszatérnek a szabadtéri koncertek, köztéri mulatságok is. Külön kiemelném, hogy ebben az évben a Hunyad Megyei Magyar Napok kizöldülnek, ugyanis egyre több helyről fogalmazódott meg az igény arra, hogy kirándulásokat, gyalogtúrákat szervezzünk a magyar napok keretében. Hunyad megye páratlan építészeti és természeti értékekkel bír, fontosnak tartjuk, hogy ezt a szélesebb közönség is megismerje. Természetesen idén is várjuk székelyföldi és Vas megyei barátainkat” – számolt be Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. Mint elmondta, igyekeztek az elmaradt rendezvényeket is pótolni, ilyen például Lozsád fennállásának 700 évfordulója, a kis település első írásos említése 1320-ból származik, tavaly a járvány miatt nem volt lehetőség méltóképpen megünnepelni.

A Hunyad Megyei Magyar Napok szeptember 18-án, Déván kezdődnek, hagyományosan ekkor adják át a Barcsay Ákos-díjakat, amellyel a dél-erdélyi szórványközösségekben dolgozó, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személyek tevékenységét ismerik el. Évente három díjat ítélnek oda, egyet a történelmi egyházak és felekezetek képviselője, egyet a pedagógus társadalom és egyet a civil szféra képviselője vehet át.

A kilencnapos rendezvény szeptember 26-án ér véget, a szervezők gondoskodtak arról, hogy Déva, Vajdahunyad, Petrozsény és Lupény mellett minden, magyarok által is lakott településen legyen esemény. A rendezvénysorozaton fellép Koszika & The HotShots, a Transylmania együttes, a Bekecs néptáncegyüttes, de jelen lesznek a helyi alkotók is: a csernakeresztúri hagyományőrzők, a Szivárvány nyugdíjas kórus és a dévai Renaissance együttes. Könyvbemutatók, kiállítások, gyereknap, előadások sorozata várja az érdeklődőket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?