Kemény István József Attila-díjas magyar író és költő Zsófi lányával együtt, mintegy kuriózumként vettek részt novemberben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. A Maszolnak örömmel mondták el, hogy sokkal nagyobb szeretetet tapasztaltak Marosvásárhelyen, mint arra számítottak volna. Kemény István közölte, nem gondolják magukról, hogy családi cirkusz lennének, de olykor-olykor belefér egy közös fellépés.

Megfér-e két dudás egy csárdában kérdeztem a beszélgetés elején a Kemény család két tagját – apát és lányát – amire a rangidős elmondta: van ott három, sőt négy is, és meggyőződése, hogy előbb-utóbb Marci fia is csatlakozik, így már öten is lesznek.

Zsófi szerint a több dudás jól megfér egymás mellett. „Nagyon másféle dolgokat csinálunk, és mindehhez nagyon szeretjük egymást, úgyhogy nincs ezzel gond. Amit a másik csinál, azt is nagyon szeretjük, úgyhogy szerintem elég jól elfunkcionálunk” – fogalmazott.

Kemény István hozzátette: „Nem mindenki egyforma. Mi Zsófival eljöttünk a marosvásárhelyi könyvfesztiválra, egyfajta érdekességként a két Závadával együtt: ott apa és fia, itt pedig apa és lánya, de Lili nem jött el, mert neki ez sok. Tehát vannak családon belül különféle vélemények. Ha naponta kellene ilyet csinálni, akkor szerintem Zsófival együtt mi sem vállaljuk, mert igazából nem vagyunk családi cirkusz, csak olykor, olykor.”

Felmerült a kérdés, hogy apaként érzett-e késztetést arra, hogy belejavítson Zsófi verseibe vagy más irányba terelje. „Más irányba terelni nem. Belejavítani magamtól soha, mással sem, nem csak a gyerekeimmel. Ha nem kéri valaki a véleményemet, akkor nem megyek oda, hogy »mutasd«. Ha megkérdeznek, elmondom, amit hibának látok vagy erénynek. Ha javítok vagy javaslok, nem átírni akarom, hanem megpróbálom megkeresni a drámai magot, ami abban a dologban van, és ahhoz képest mondani, hogy szerintem ez a mondat lehetne más. De átírni nem akarom” – magyarázta. 

Kötelez-e a név?

Zsófi szerint ma sem szűnt meg a családnévvel járó elvárás. Elmondta: álnéven akarta indítani pályáját. „Apó Zsófi lett volna – néma h-val a végén – az álnevem, de aztán valahogy nem illett hozzám. Nem én voltam az, hanem Kemény Zsófi voltam, és ezt nem tudtam levetkőzni. De tartottam is tőle. Mindig vannak, akik ugyan nem olvasnak tőlem semmit, de attól még azt mondják, hogy »csak az apád miatt vagy ott, ahol«.”

Az embernek van ez a keresztje, ezt cipeli, más meg azt cipeli, hogy a semmiből töri magának az utat. Mármint, hogy semmi olyan háttérrel vagy neveltetéssel, ami irodalomhoz köthető, azzal töri magának az utat. A magyar irodalomban ez egy másik típusú kereszt. Az lenne a jó, ha egymás keresztjét meg tudnánk érteni, nem pedig elítélni” – jegyezte meg Kemény Zsófi.

Arra a kérdésre, hogy mikor tudatosult benne a tehetsége, így válaszolt: „Nem éreztem, hogy van tehetségem erre, nem írtam verseket. Azt láttam, hogy a nővérem már elkezdett írni, és mivel mindenben utánoztam őt, én is akartam, de hát nem voltak verseim, sajnos. Aztán egyszer leültem összerakni egy pályázatot, és a margóra írogatott jegyzeteimet, összerendeztem, és kiderült, hogy mégiscsak írtam verseket. Egy pályázati anyag jött ki belőlük, és rájöttem, hogy ez nem olyan misztikus dolog. Misztikus, de másként. Így ébredtem rá, hogy mégiscsak írok.”

Ezzel a pályázati anyaggal megnyert egy sárvári pályázatot: arany oklevelet kapott abban az évben, amikor mindössze ketten vehettek át ilyen elismerést. „Akkor ez nagy dolognak számított, nagyon örültem neki” – mondta.

Kemény István szerint tulajdonképpen nem volt meglepő, hogy milyen irányba indul el a lánya – „benne volt a pakliban kezdettől fogva” – mondta. „Ági sem, én sem neveltük program szerint a gyerekeinket arra, hogy írónak vagy művésznek kell lenniük, de amikor kiderült, hogy van érzékük, támogattuk. Látszott, hogy mindkettőben van valami alapvető tehetség, erő. Nehéz megfogni” – fűzte hozzá. 

Költészet a TikTok korában

Beszélgetésünk során szóba került az is, hogy milyen irányba halad ma a költészet, van-e rá igény a TikTok és az Instagram világában. Kemény István szerint nem szorul háttérbe a vers. „Rengeteg hátránya van a TikTok- és Instagram-világnak, de ez nem tartozik közéjük. Az emberek küldözgetnek egymásnak dolgokat – miért pont ne küldenének verset is? Küldenek is. Harminc éve valaki bement a könyvesboltba, körülnézett, meglátta és esetleg ki is nyitotta a verseskönyvet. Sokkal ritkábban került a kezébe vers. Most meg ott van a telefon a kezében, és mire észbe kap, már el is olvasta” – nyugtázta.

Kapcsolódó

Törzsasztal decemberben: Lúdbőr és Nílus

Kemény István József Attila-díjas költő, író volt a nagyváradi Törzsasztal beszélgetéssorozat decemberi kiadásának meghívottja.

Törzsasztal

Zsófi hozzátette, hogy a kiadók ma már egyre kevesebb verseskötetet adnak ki, mert nem tudják eladni. „Olyan a gazdasági helyzet, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy csak presztízsből nyomjanak ki köteteket. Tényleg azt adják ki, amit el tudnak adni. Ez viszont nem segít a versen.”

Kemény István szerint azonban ez nem újszerű dolog: „Ha van örök dolog az univerzumban, az az, hogy a kiadók nem szívesen adnak ki versesköteteket. Mindig elmondják – valószínűleg 200 éve is így volt –, hogy »hagyjon már a versekkel«. Ezzel együtt kell élni. Mindig mondják, hogy ma már nem olvas senki verset.”

Új utak és félretett művek

Zsófi életében most a vers és a próza is háttérbe szorul. „Inkább előadásokat tartok: fél stand-up, fél monodráma az életemről, meg zenélek mostanában. Egy kicsit pont visszavonulok. Prioritizálok, életanyagot gyűjtök a következő könyvemhez” – árulta el.

Mint mondja, korábban a slam poetry világában is kipróbálta magát, de ma már elengedi. „Nem szeretnék azon szorongani, hogy miért nem tudok már slamet írni, vagy miért nem akarok slammelni. Megváltoztam, megöregedtem, és nem kell örökké ugyanazt csinálni” – nyomatékosította.

A kérdésre, hogy ki olvassa elsőként a regényét vagy verseit, így válaszolt: „Apám, szerintem. Második körben anyámnak és nővéremnek adom oda”.

Kemény Istvánnál a felesége az első olvasó. „Nagyon lassan írok meg valamit, és nagyon nehezen engedem ki a kezemből. Általában az utolsó pillanatban, amikor csak a feleségem van ott. Ő gyorsan nézze meg, és lehetőleg ne mondjon olyat, ami miatt le kell mondani az egészről. De azért néha mond” – teszi hozzá. 

Mit rejt a fiók?

Zsófi elmondta, van egy olyan szövege, amit nagyon szeret. „Írtam belőle forgatókönyvet, hogy film legyen. Drámát, hogy színdarab legyen, de nem sikerül véglegesíteni, pedig nagyon szeretem az alapanyagot. A fiókban millió ötlet van, amit egy élet alatt nem lehet megcsinálni, és ez frusztráló érzés tud lenni. Vannak rosszabb ötletek is, csak azt nehéz kiszűrni, melyik jó és melyik rossz, amíg nem kezd foglalkozni vele az ember” – összegzi.

Kemény István hozzátette: „Az én fiókomban egy kétharmadnyi verseskönyvem van. Annyi versem van, amelyek többnyire megjelentek, de kötetben még nem. Tavaly valamiképpen műsoron kívül lett a Lovag Dulcina című versesregény. Valahogy emiatt úgy érzem, nem sürgős befejezni egy másik verseskönyvet. Ráér egy-két évig, így inkább prózát írok közben. Az meg nagyon lassan halad” – vallotta be a költő, író.

(Kapcsolódó videó: Závada Pál és Závada Péter szintén családként jelent meg a marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron)