Végleges: kihirdette az államfő a bírák és ügyészek nyugdíjáról szóló törvényt
Kihirdette a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt, miután az alkotmánybíróság döntésének indoklása megjelent a Hivatalos Közlönyben, jelentette be a Facebook oldalán Nicușor Dan.
Bejegyzésében az államfő közölte, hogy a társadalom régóta várt méltányosabb nyugdíjszámításra az igazságszolgáltatásban. „A polgárok állam iránti bizalma akkor erősödik meg, amikor a régóta várt reformok ténylegesen megvalósulnak” – idézi Nicușor Dan bejegyzését az Agerpres hírügynökség.

Az elnök ugyanakkor biztosította a bírákat és ügyészeket arról, hogy munkájukat és az állam működésében betöltött szerepüket tisztelet és elismerés övezi. Hozzátette, hogy támogatni fogja azokat az intézkedéseket, amelyeket a munkafeltételeik javítása érdekében szükségesnek tartanak.
Mint megírtuk, az alkotmánybíróság csütörtökön tette közzé február 18-i határozatának indoklását, amelyben alkotmányosnak minősítette a Bolojan-kormány igazságügyi nyugdíjreformját.
A romániai bírák országos szövetsége (UNJR) arra kérte Nicușor Dant, hogy a szolgálati nyugdíjakat szabályozó törvénytervezetet küldje vissza a parlamentbe, azonban az 'llamf[ ezt nem tette meg.Az új szabályok szerint a bírák és ügyészek nyugdíja az utolsó nettó fizetésük 70 százaléka lesz, szemben a 80 százalékos bruttó alapú számítással, ugyanakkor a nyugdíjkorhatárt fokozatosan, 2042-ig 65 évre növelik.
CSAK SAJÁT