Százezer eurós kártérítés – Hogy kérhetünk kárpótlást, ha a kátyús út miatt szenvedünk balesetet?
Csaknem 12 évig tartó pereskedés után a bukaresti útkezelő vállalatot 100 ezer euró erkölcsi kártérítés megfizetésére kötelezték annak a kerékpárosnak az ügyében, aki egy jelöletlen aszfaltkátyú miatt bekövetkezett baleset során elveszítette a lépét.
A sértett jogi képviselője, Ion Vărzaru a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva ismertette, milyen lépéseket kell megtenniük azoknak, akik hasonló körülmények között szenvednek balesetet, hogy kárigényület érvényesíthessék.
Ugyanakkor a kátyús utakon megrongálódott gépkocsik javítására is igényelhető kártérítés.

Az ügyvéd elmondta: ügyfele 12 évvel ezelőtt sportolóként, rendszeresen kerékpározó, aktív életet élő emberként indult el otthonról, és nem gondolta volna, hogy néhány órával később kórházba kerül, ahol hosszú ideig az is kérdéses volt, hogy életben marad-e. A baleset súlyos traumát okozott számára.
„Intézményi pingpong” a felelősség hárítására
Az ügyvéd élesen bírálta az intézmények reakcióját a balesetet követően. Mint fogalmazott, érdemi lépés nem történt, a hatóságok késedelmesen küldték meg a kért dokumentumokat, olykor csak hónapok múltán, többszöri felszólítás után.
Véleménye szerint „intézményi pingpong” zajlott, amelynek során az érintett szervek egymásra hárították a felelősséget. Amikor azt kérték tőlük, nevezzék meg, ki volt illetékes az adott útszakasz hibáinak megállapítására és kijavítására, azt válaszolták, hogy ez a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik.
A bíróság azonban megállapította, hogy a felelősség a bukaresti útkezelő hatóságot terheli, amelynek kötelessége lett volna az úthibák ellenőrzése és kijavítása. Az ügyvéd hozzátette: a baleset után egy-két hónappal a kátyú még mindig nem volt kijavítva.
Mit tegyen, aki hasonló balesetet szenved?
Arra a kérdésre, mit kell tennie annak, aki kátyú vagy egyéb úthiba miatt szenved balesetet, az ügyvéd a bizonyítékok megőrzésének fontosságát hangsúlyozta.
„Fontos, hogy a lehető legjobban megőrizzük a bizonyítékokat: ne hagyjuk el a helyszínt, hívjuk a 112-es segélyhívót, értesítsünk egy barátot, hogy legyen tanú, hívjuk ki a rendőrséget, hogy rögzítse a történteket, és ne mozduljunk el onnan. Mindent meg kell tenni, amíg friss az ügy” – magyarázta.
Figyelmeztetett: bizonyítékok hiányában az érintett intézmény később vitathatja a baleset helyszínét, akár azt állítva, hogy az eset nem ott történt.
A következő lépés a büntetőfeljelentés megtétele, amelyre a sértettnek 90 nap áll rendelkezésére. Figyelmeztetett azonban, hogy a kártérítési igény csak akkor érvényesíthető a büntetőeljárás keretében, ha a sérülés megfelel bizonyos feltételeknek: a gyógykezelés időtartama meghaladta a 90 napot, a sérült élete veszélyben forgott, maradandó fogyatékosság vagy tartós esztétikai károsodás következett be.
Amennyiben ezen feltételek közül legalább egy teljesül, a károsult a büntetőeljárás során is érvényesítheti kártérítési igényét – hangsúlyozta Ion Vărzaru.
A megrongálódott gépkocsi javítására kérhető kártérítés
A hazai utakon közlekedő járművezetők, akiknek autója kátyúk miatt megrongálódott, a javításra is igényelhetnek kártérítést. Azonban annak ellenére, hogy létezik ilyen törvény, kevesen élnek ezzel a jogukkal. Adrian Cuculis ügyvéd az Antena 3 CNN csatornán elmagyarázta, milyen lépéseket kell tenniük azoknak, akik a javítási költségeket szeretnék megtéríttetni.
„Azt tanácsolom, készítsenek fényképeket, videókat, gyűjtsenek bizonyítékot, , szükség esetén állítsák meg a mögöttük haladó autót vagy egy járókelőt, akit majd tanúként be lehet idézni a bíróságra” – magyarázta az ügyvéd.
Hozzátette, a helyi önkormányzatok kötelesek egyszerű értesítésre 30 napon belül kifizetni a kártérítést, és ha ez nem történik meg, a kárvallottak bírósághoz fordulhatnak. A helyi önkormányzatok számára ezek a költségek magasabbak lehetnek, mintha az utcákat karbantartanák, a kátyúkat betömnék, véli az ügyvéd.
Arra is kitért, a rendőrséget is ki kell hívni a helyszínre, főleg azért, mert így jegyzőkönyv készül, amelyet a ténylegesen károsultak felhasználhatnak a bíróságon.
Végül figyelmeztetett, ha ilyen baleset történik, csak engedélyezett szervizeket kell igénybe venni, mert a helyi önkormányzatok és az útkezelők csak ez esetben térítik meg a javítás költségeit.
CSAK SAJÁT