Közel félmillió eurót fizet a CFR annak a nőnek, akinek a karját levágta a vonat
Több mint 400 ezer euró erkölcsi és anyagi kártérítést kell hogy fizessen a Román Vasúttársaság (CFR) annak a nőnek, aki elvesztette a fél karját a Hunyad megyei Váralján, 2014-ben történt vonatbalesetben.
A bíróságok honlapján feltüntetett adatok szerint a hátszegi bíróság 1,2 millió lejes büntetés kifizetésére is kötelezte a CFR-t, kiegészítő büntetésként pedig elrendelte, hogy az ítélet szövegét három hónapon át függesszék ki minden állomáson.
A bíróság döntése értelmében a CFR-nek 116.064,19 euró anyagi, valamint 300.000 euró erkölcsi kártérítést kell fizetnie a baleset áldozatának, a dévai, valamint a konstancai sürgősségi kórházaknak pedig – ahol a nőt kezelték – további 10.356 lejt. Az ítélet ellen tíz napon belül fellebbezést nyújthat be a vállalat.
Az ügyben 2017 decemberében emelt vádat a főügyészség a Román Vasúttársaság ellen, gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. A baleset 2014. szeptember 14-én éjjel történt, a váraljai állomáson. A vádhatóság szerint a jelzőtáblák hiánya miatt a vonatra váró utasok nem tudták, pontosan hol kell várakozniuk, melyik vágányra érkezik a vonat, és egy héttagú csoport két szerelvény közé szorult, amikor az érkező személyvonattal egy időben, a szomszédos vágányon egy tehervonat haladt át az állomáson. Az így keletkező légörvényben három személy a földre esett, és egyikük bal karját levágta a vonat.
Az ügyészek ugyanakkor azt is megállapították, hogy a váraljai vasútállomásnak nem volt működési engedélye.