Szász Júlia után Horváth Lajos Ottó is tételesen cáfolta Vidnyánszky állításait, az ügyvédi titoktartás megsértésével vádolja az igazgatót

Horváth Lajos Ottó is megszólalt Vidnyánszky Attila támogatásról szóló nyilatkozat után. A napokban a tavaly novemberben történt baleset másik áldozata, Szász Júlia cáfolta a Nemzeti Színház igazgatójának állításait, most pedig a másik fél is tételesen levezette, hogy Vidnyánszky nem mond igazat.

Vidnyánszky Attila fejenként több mint öt millió forintos támogatásról beszélt, amelyet a tavaly novemberben balesetet szenvedett két színész számára utaltak át. Az Origónak adott interjúja után Szász Júlia színésznő terjedelmes Facebook-posztban reagált a Nemzeti Színház igazgatójának kijelentéseire, és cáfolta azon állítást, miszerint a teátrum fejenként több mint öt millió forinttal segítette volna őket.

Szász Júlia nyilatkozata után Vidnyánszky Attila az Egyenes beszéd című műsorban vágott vissza a színésznőnek, azzal vádolva, hogy fizetnének neki, de ő nem reagál, a baleset másik érintettje, Horváth Lajos Ottó pedig megkapta azt a bizonyos támogatást. Erre a színész is megszólalt, aki saját Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében cáfolta, hogy megkapta volna azt az összeget, amelyről az igazgató a nyilvánosság előtt beszélt.

Horváth Lajos Ottó bejegyzéséből kiderül, hogy maradandó sérüléseket szenvedett a tavalyi balesetben. Mint fogalmazott, azért érezte úgy, hogy fel kell szólalnia, mert a titoktartási megállapodásukkal ellentétben, idő előtt olyan információk kerültek napvilágra, amelyek nem fedik a valóságot.

Arra reagálva, miszerint a teátrum és az ügyvédje között konkrét összegekről szóló tárgyalások zajlanak, Horváth Lajos Ottó azt írta, hogy az elhangzottakkal ellentétben nem kapta meg a biztosítótól a kettőmillió-négyszázezer forintos ajánlatot, vagy azt nem juttatták el sem neki, sem jogi képviselőinek. Hozzátette, hogy Vidnyánszky állításával ellentétben a jogi képviselői ajánlatára számszerű válasz nem érkezett.

„A sérüléseimen túl az fájt a legjobban, hogy Igazgató Úr engem a saját balesetemért is felelőssé tett – noha ennek megítélése az igazságszolgáltatás és nem az ő feladata” – írja Horváth Lajos Ottó. A bejegyzése végén pedig a határozottan visszautasítja Vidnyánszky Attila azon „egyértelmű sejtetését”, hogy a színészek árulók, a nemzet és a Nemzeti Színház ellenségei, akiket „bizonyos politikai erők” mozgatnak és befolyásolnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?